A vagány Rózsaszín!

Csajos, de vagány

2017. augusztus 9-én este 21 óra 30 perckor (na jó, pár perccel később) életem egyik legnagyobb élménye kezdődött, és tartott másfél órán keresztül. Habár, ha azt vesszük, hogy ez volt a legelső alkalom (és remélem nem az utolsó), hogy átléptem a Sziget Fesztivál kapuját, talán inkább 16 óra 00 perckor kezdődhetett az egész. :)

Gyerekkorom óta szeretem Pinket! Egyrészt azért, mert amellett, hogy egy nőies csaj, hihetetlenül vagány is. Elég sokszor használom Rá ezt a két szót, de csak mert ezek a legjobbak, amikkel le lehetne Őt írni. Egy szerethető ember, akin tényleg látszik, hogy azért énekel, mert élvezi. Ahogyan azt is, ha kapcsolatot teremthet a közönségével. A koncerten sajnos hátul voltunk, így csak a kivetítőn láthattam, ahogy lejön a színpadról, hogy autogramot osztogathasson néhány rajongónak. Ráadásul később az egyik lány telefonjával csinált egy szelfit. :O Egy életre megtanultam, hogy ha este is kezdődik el egy ilyen koncert, már reggel ott kell lennem, hogy elfoglaljam a helyem a megfelelő területen. :D

Ami a koncertet illeti, szerintem maximum 10 percet kellett várni a kezdésre, de talán így is sokat mondtam. Hallható volt, hogy Ő maga énekel, és nem egy gép a háttérben. Le a kalappal előtte, mert sokakkal ellentétben Ő végigénekelt egy másfél órás koncertet. Valószínűleg a kisebb beszélgetések alatt szedte össze magát, amikor megállt néhány percre, hogy szóljon a közönséghez. De aztán folytatta. Körülbelül háromszor öltözött át. Ebből egy volt és az utolsó, amikor a levegőben való énekléshez készült fel. Az öltözések alatt pedig egy-egy hatalmas gitárszólót hallhattunk, amire már önmagában is lehetett volna tombolni.

Hihetetlenül emberi volt és véleményem szerint hétköznapi, hogy autogram osztogatás után igenis fohászkodik, hogy ne vágódjon el a magassarkúban, miközben mászik vissza a lépcsőn. Vagy amikor egy bogár megtámadta és megijedt tőle. Bár én akkor pont nem arrafelé néztem, de a nővérem állítja, hogy így volt, én pedig miért ne hinnék neki? :) A zenék, előadások közben pedig sorban bemutatta a csapatát. A zenészeket és a táncosokat egyaránt, akikről lerítt, hogy élvezik a Pinkkel való közös munkát, és azt, amit csinálnak!

A másik ok, amiért imádtam ezt a koncertet az az volt, hogy az egyetlen nővéremmel bulizhattam végig. Pink egy kicsit része a nővéremmel való kapcsolatunknak, mert mindketten szeretjük a zenéjét és a személyiségét. A legmerészebb álmaimban sem hittem volna, hogy egyszer eljutunk egy ilyen koncertre, ráadásul a Szigeten! De mégis megtörtént. Ami azt illeti, küzdöttem is érte, és megérte! :)

Egyetlen dolog van, amit nem értek a koncerttel kapcsolatban, és ez leginkább a sajtó felé irányul. Mindenhol azt látom és olvasom, hogy Pink milyen különleges vagy extrém kéréssel fordult a szervezők felé. Lehet, hogy csak én értem félre, de nekem mindig az jön le, hogy mennyire érdekes, hogy élvédőket kért az öltözőjébe a gyerekek miatt. Ez az a plusz dolog, ami miatt imádom az énekesnőt! Nem kért semmi különlegeset, csak azt, hogy 6 és még nincs teljesen 1 éves (2016. december 26-án született) gyerekeinek ne essen bajuk még az öltözőben sem.

Egy szó, mint száz: Pink profi volt! Bízom benne, hogy nem kell sokat várni, hogy újra elmehessek a koncertjére. Azonban akkor már az első sorban fogok tombolni! ;)

(Igen, direkt színeztem ki a nevét. Szóljatok, ha egyet kifelejtettem volna! ;) )

A koncert felülről. Valahol ott voltunk a sárga körön belül :D
Forrás: www.player.hu

Nevünkben a sorsunk - szösszenetregény 1. rész

Sziasztok! Ígértem Nektek egy történet sorozatot, amit igazság szerint nem igazán neveznék novellasorozatnak, sem szösszenetnek. Talán valahol a kettő között helyezném el. Ami a fő ezekben a történetekben, hogy a cicám, Luna inspirált, és ő volt a múzsám, akit befogadtam. Nem tudom, hogyan élt előtte, hogy volt-e állandó lakhelye. Annyit tudok, hogy ételben nem szenvedett hiányt, hiszen már akkor is jól nézett ki, amikor befogadtam. :) Szóval, remélem tetszeni fognak ezek a kis történetek! :)

Nevünkben a sorsunk

Szerettem velük lenni. Édesanyámat és testvérkéimet nem ismerhettem egészen, hiszen hamar elválasztottak tőlük. Ugyanakkor velük úgy éreztem, valódi családot kaptam. Kivéve a nagy férfit. Ő valamiért mindig kitaszított. A társa és a kis ember mindig kedvesen bántak velem. Játszottak velem, enni és innivalót adtak. Törődtek velem és szerettek. A nagy embertől mindig féltem és megijedtem. Már akkor megvetéssel nézett rám, amikor kivettek a kosárból édesanyám ölelő mancsai közül.

Később, amikor a kis ember sokat feküdt az ágyban, a helyzet csak romlott. Sok éjszakát kellett a szabad ég alatt töltenem, mert a nagy ember nem bírta elviselni a jelenlétemet. Sokszor kiabáltak a társával, aki a kis ember édesanyjának hívta magát. A végén általában mindig rólam vitáztak.

  – Ez a kis átok tehet az egészről – üvöltötte mély hangján a nagy ember. – Ha nem erőszakoskodtok, hogy hozzuk el, Danielnek nem lenne semmi problémája.

  – Nem ő tehet róla, hogy a fiúnk beteg, ezt az orvos is megmondta.

  – Mert az orvos egy állatimádó senki. Jobb orvosok is vannak annál a fickónál.

  – Nincs pénzünk jobb orvosra. A lehetőségeinkhez képest pedig ő a legjobb orvos. Miért nem tudod elfogadni, hogy a fiúnknak genetikai betegsége van, amihez annak a kis szőrmóknak semmi köze?
  – Mert ezt nem hiszem el – ilyenkor a nagy darab mindig sóhajtott egyet, és azt mondta: – Hatalmas lehetőség állt a gyerek előtt, mielőtt még feltűnt ez az Átok.

  – Akkor sem vonhatsz párhuzamot a kettő között. És tudod, hogy mennyire utáljuk, amikor így hívod.

  – Nem tudsz meggyőzni Mary. Nem akarom többé látni azt a pokolfajzatot.

Ekkor igyekeztem mindig eltűnni a szemük elől, hogy a nagy ember ne bánthasson. De a kis emberhez sem mehettem, mert féltem, hogy a férfinak igaza van, és miattam lett beteg. Sokat mentek el itthonról valami helyre, amit kórházként emlegettek. Ha nem ott voltak, akkor a kis ember sokat feküdt az ágyában.

Olykor hallottam, hogy hívogatott a nyitva hagyott ablakon keresztül. Sokszor egész éjszakára nyitva hagyták az ablakát. Ilyenkor rettegve, de belopóztam hozzá, mert tudtam, hogy nyugtalanul forgolódik. Azonban mély álomba szenderült, amint megérezte, hogy mellé feküdtem. Csak ezért mertem közelebb menni hozzá. Ugyanakkor féltem attól, hogy ha elalszom én is, reggel úgy ébredek fel, hogy a kis ember már nem fogja kinyitni a szemét. És mindez az én hibámból.

Szereplők a fantáziámban

Remélem tetszett a legutóbbi fejezet, amit megosztottam Veletek. Ugyan nagyon lassan haladok, de kezdem elkönyvelni a tapasztalatlanságomnak, ami remélem hamarosan megváltozik. :) Viszont nem sokkal ezelőtt lett egy cicám. Folyamatosan itt keringett a kertünkben, és bár a szüleim utálják (sajnos) a macskákat, mégis beleegyeztek, hogy befogadjam. Igen, még valamilyen szinten engedélyt kell kérnem, hiszen ez az ő házuk. De megígértem nekik, hogy magunkkal fogom vinni a cicát, ha elköltözünk innen a párommal. :) Ennek a kis drágaságnak köszönhetően ihletet kaptam még egy történethez, ami remélem hamar el fog készülni.

Addig is azonban itt van az első olyan bejegyzés, amiben megmutatom, hogy hogyan is képzelem el Az álmok valóra válnak történetem szereplőit. :) 

Lilly

Az egyik főszereplő a történetben. Talán egy kicsit olyannak írom meg a jellemét, amilyen én magam is szeretnék lenni. Ahogy írok, úgy érzem, mintha rajta keresztül kiélhetném azokat a dolgokat, amiket nincs lehetőségem megélni. Ugyanakkor folyamatosan fejlődik, ahogy egyre több dolgot tud meg az életéről, és saját magát is kezdi egyre jobban megismerni.

Lilly egy visszahúzódó lány, aki azonban eléggé talpraesett tud lenni, ha a szeretteiről van szó. Kiváltképp Ianről, a bátyjáról. Ezzel egy időben erős, és ért a harcművészetekhez. A többi még meglepetés! ;) 

Ian

Nem mondom azt, hogy úgy képzelem el Lilly testvérét, mint Zac Efront, de megmondom őszintén, hogy ő volt az egyetlen, aki a legközelebb állt hozzá kinézetre. Csak talán kevesebb borostával. Előtte még három másik srácnak a képét is lementettem, mert mindegyikükben volt valami, ami Ianre emlékeztetett.

Ian szintén erős alkat, de ő talán lelkileg is erősebb, mint a húga. Végül is, ilyen egy báty, aki vigyázni akar a húgára. :)

Tristan

Már csak azért sem lesz olyan, mint Taylor Lautner. Nem tudom, hogy ki ez a srác, de a fantáziám szerint telitalálat volt Tristan-re. Talán csak annyi különbség van a kettő között, hogy a fejemben egy kicsit sötétebb bőre van. 

Elég sok tervem van az ő karakterével kapcsolatban is. Csak abban bízom, hogy minden úgy fog sikerülni, ahogy elképzeltem. :) Bár természetesen azon leszek! :) 

Tristan elég keményen viselkedik az emberekkel. Magas, erős, kisportolt és még okos is. Ugyan ez utóbbi még nem derült ki, de gondolom így van. :P :D





Ami a többi szereplőt illeti, rájuk is sor fog kerülni. A történettel haladok, amennyire csak tudok. Ebből a szempontból is irigylem Spirit Bliss-t és mindazokat, akik munka mellett még írnak is, mert úgy érzem, soha nincs időm, energiám vagy ihletem. Utóbbira pedig kezdem azt gondolni, hogy rengeteget kell várnom, mire újra megszáll. Mindenesetre én türelmes vagyok. Bízom benne, hogy Ti is :)