Mindig ugyanaz... Suli, tanulás, edzés, magánkapcsolatok fenntartása, házi munka stb. Most azonban nem igazán ezekről szeretnék írni.
A hétvégi kettős gyilkosság - majd öngyilkossági kísérletről gondolom sokan hallottatok. Ami engem illet, eléggé elgondolkodtatott a dolog. Jelenleg abban a fázisban vagyok, amikor átértékelem az életemet. Hogy őszinte legyek ez adta a kezdőlökést, bár jó lenne, ha nem történt volna meg. Rengeteg hasonló halálesetről lehet hallani mostanában. Lehet, hogy csak az én figyelmem kerülte el, de mintha egy-egy ilyen alkalommal megnőnének az ezekkel kapcsolatos hírek száma.
Vagy a balesetekkel, elhalálozásokkal vagy a politikával törődik leginkább a média. Nyilván attól függ, hogy mikor melyik iránt érdeklődik leginkább a néző. Ezt még meg is értem. De azt nem, hogy ha a média nem figyel oda a részletekre, mint például az egyik áldozat igazi nevére, vagy a hozzá fűződő családi kötelékekre, és csak írnak valamit a vakvilágba, hogy úgy nézzen ki, törődnek is a dologgal.
Elveszítettem a bizalmam a média felé attól függetlenül, hogy kötelesek lennének a valódi tényeket közölni. Viszont akár szeretnénk, akár nem, akinek van szeme, az láthatja, hogy mennyire behálózott minket a korrupció. Ez alól viszont nem lehet kibújni, mert ahogy egy fecske nem csinál nyarat, úgy egy ember, vagy egy kisebb csoport sem javít az ország helyzetén. Csak akkor sikerül, ha közösen összefogunk. Nem csak mi, kis emberek, hanem a felsőbb vezetőség is. Az országnak, a magyar állampolgároknak akarnak jót?
Egyszerű a megoldás, eléggé kézenfekvő, csak kár, hogy az egész a hatalomról szól. Ha már azt mondják, hogy a mi érdekeinket nézik, akkor tegyenek is úgy! Kérjék ki az ország lakosainak a véleményét! Az őslakosoknak persze, és nem azoknak, akik bevándoroltak, vagy éppen kettős állampolgárok. Kik tudják, hogy mit kellene csinálni, ha nem azok, akik nap mint nap ugyanazt élik át, amin valójában változtatni kellene?
Nyilvánvaló, hogy minden időbe kerül, és semmi sem megy egyik pillanatról a másikra. De az, hogy nem javul a helyzet, hanem rosszabbodik, ez már messze nem jó. A minap olvastam egy cikket arról, hogy csökkent a munkanélküliség száma. Persze, ez igaz. És vajon miért? Mert aki teheti, az mind kimegy külföldre, és nem itt keres állást. Most komolyan... NEVETSÉGES, hogy még diákállást sem lehet kapni. Legfeljebb csak nagyon ritka esetben, amikor a legalja munkát kell végezni. Hát köszönöm, de nem ezért járok főiskolára és nem ez az életcélom.
A gyilkosságra visszatérve... Azért értékeltem át az életem, mert igaz ugyan, hogy rengeteg a probléma. Főként mindenki a saját gondjával-bajával van elfoglalva. Azért egy kicsit gondolkozzunk el, hogy igaz, hogy sok mindenen kellene változtatni kezdve az életkörülményekkel. De még mindig jobb a szeretteink körében panaszkodni és felháborodni, mint bárkit is elveszíteni. Főleg úgy, ha nem természetes halállal távozik.
Igyekszem úgy élni és cselekedni, hogy minden helyzetből a legjobbat hozzam ki, és nem fogok spórolni az érzelem kitöréseimmel sem, hogy elmondhassam a családomnak, barátaimnak, páromnak és ismerőseimnek, hogy mit érzek irántuk. Mert sokan ezt felejtik el. Vagy úgy gondolják, hogy túl nyálas lenne, vagy hogy már egyszer mondták, többször minek? Pedig ez az, amit az ember bárhol bármikor megtehet. Elmondhatja az érzéseit.
Én is ezért írok ide. Megosztom az érzéseimet néha burkoltan, vagy ahogy mostanában teszem, nyíltan kifejezem a nem tetszésemet. :) De inkább ez, mert ezzel még együtt tudok élni. Azzal viszont már kevésbé, ha valamelyik szerettem eltávozik mellőlem úgy, hogy többé nem láthatom, vagy nem mesélhetek neki, nem mondhatom el neki mit érzek. Úgyhogy ne tartsuk magunkban a véleményünket! Végül is szólás szabadság van, ez a minimum, amit megengedhetünk magunknak.
