6. fejezet: Az újonc
ÉJJEL MEGINT RÉMÁLMOM VOLT, és ugyanúgy felsikoltottam. Nem tudom, mitől lehetett, de James nem jött be. Az is lehet, hogy nem sikítottam akkorát, mint hittem. De az is eszembe jutott, hogy esetleg annyira mérges rám, hogy nem akart bejönni. Ezt olyan gyorsan kivertem a fejemből, amilyen gyorsan csak lehetett. Nem akartam, hogy a reggelem máris rosszul kezdődjön.
Azt se tudom, hogy jutottam el az iskoláig. Automatikusan csináltam reggel mindent. Még arra sem emlékszem, hogy elköszöntem-e egyáltalán a szüleimtől. James pedig Stellával ment. Most nem lehetek éppen a szíve csücske... Aggódtam is, hogy esetleg jelenetet fog rendezni, ha Greg a közelembe jön a szeme láttára.
A mélázásból kizökkentett a látvány, hogy az iskola parkolójában csupán egyetlen hely maradt, ahol régen nem parkoltam már. Tristan kocsija ott állt persze, mint mostanában mindig korábban. Ha találkozunk, már csak fájdalmasan néz rám, mérgesen nem. Megint aggódni kezdtem, hogy mi lesz, ha újra látom. Sokszor eszembe jutott, hogy esetleg bocsánatot kérek tőle még akkor is, ha úgy gondoltam, hogy nincs igaza. Már kezdett hiányozni a társasága, és a fiúk bohóckodása. Ha nem jöttek suliba, akkor megint elfogott az aggodalom, hogy vajon mi lehet velük. De nem mertem még odamenni sem hozzájuk.
Észhez tértem amilyen gyorsan csak tudtam, és elindultam az épület felé. Mihamarabb meg akartam találni Becky-éket, hogy eltereljék a figyelmemet, de hirtelen Greget láttam szembe jönni. Egyenesen rám nézett, és tudtam, hogy hozzám jön. De most reggel nem akartam vele beszélni. Egyre jobban fárasztott, és nagyon csalódott lettem, hogy nem jöttek össze Casszel a hétvégén. Egy problémával kevesebb lenne.
A szemem sarkából megláttam Jamest és Trist a fiúkkal. Mindannyian árgus szemekkel figyelték Greget és engem is. James dühösen fürkészte Greg minden egyes mozdulatát, mintha másodpercek alatt szét tudná tépni. Tristan engem nézett, és tudtam, hogy a reakcióimat figyeli. Arról azonban fogalmam sem volt, hogy mi volt az az érzés, amit a látványa váltott ki... Szomorú lettem, és nem tudtam levenni róla a tekintetemet. Csak amikor Greg odaért hozzám, és megszólalt.
- Szia Katie. Jobban vagy?
- Jó reggelt Greg. Igen, egészen jól vagyok, köszönöm - azzal tovább is mentem órára, de ezzel még nem tudtam lerázni őt.
- Egész hétvégén aggódtam érted, és rád gondoltam, hogy mi lehet veled. Nem tűnsz olyannak, mint aki tényleg jobban van. Borzasztóan sápadt vagy.
- Nyugi, csak nem aludtam valami sokat, mert sokáig tanultam - találtam ki gyorsan. - És most ha megbocsátasz, mennék órára - azzal otthagytam.
Az első órámon együtt voltunk Tristannel. Éreztem, hogy engem figyel, amitől én pedig az órára nem tudtam koncentrálni. Szerettem volna tudni, hogy mit gondol, mit érez most, miért viselkedik úgy, ahogy. De leginkább azt akartam tudni, hogy ő ki szeretne-e békülni, és hogy ugyanúgy hiányzom-e neki, mint ahogyan ő nekem.
Már csak arra figyeltem fel, hogy az egész teremben csend van, és Mr. Goon sem beszél. Tristantől olyan feszültség és idegesség áradt, hogy önkéntelenül is messzebb akartam ülni tőle. Amikor felnéztem a füzetemből, elakadt a lélegzetem. Az angyali tekintet rabul ejtett, ahogyan eddig mindig. Még levegőt is elfelejtettem venni. A szívem hevesen vert, és nem tudtam mit tegyek. Aztán meghallottam a tanár hangját.
- Ön Mr. Haskins, ha nem tévedek.
- Igen uram. Elnézést kérek, amiért elkéstem - mondta Logan olyan lágy hangon, hogy a lányok majdnem leolvadtak a székükről.
-Semmi gond. Viszont még nem tudtunk beszerezni még egy padot, szóval ülj le Mr. Dinton és Miss Hurst mellé a mai órán.
A szemem sarkából láttam, hogy Tris szeme összeszűkül, és valamiért visszatartja a levegőt. Az én szívem viszont egyre hevesebben vert, amikor láttam, hogy Logan engem nézve közeledik felénk lassú léptekkel, hihetetlen méltósággal és magabiztossággal, mit sem törődve a mellettem ülővel. Az egyetlen szabad széket, ami a sarokba volt rakva, egyenesen odatette mellém. Eléggé intim közelségbe, amitől a lélegzetem is elakadt. Még csak nem is mertem ránézni attól félve, hogy én is leesek a székről ámulatomban.
Tristan azonban szabályosan elkezdett halkan morogni mellettem. Annyira megijedtem tőle, hogy azt hittem, helyben elkezd vicsorogni Loganre. Szinte már a bőrömön éreztem a gyűlöletét, ami nem tudtam, hogy honnan, milyen okból fakad Tristan lelkében. Úgy döntöttem, hogy óra után odamegyek hozzá, megkérdezem mégis mi baja van Logannel, aztán megpróbálok vele kibékülni. Gyorsan írtam is egy rövid kis levelet Trisnek, mert tartottam attól, hogy azonnal kiviharzik, ha vége az órának.
Szeretnék veled beszélni óra után. Várj meg. Kérlek...
Amikor odacsúsztattam neki, láttam rajta, hogy meglepődik, aztán egy kis rándulással a szája szegletében megnyugodott egy kicsit. Nem nézett rám, de tudtam, hogy örül annak, hogy írtam neki. Örültem ezeknek a jeleknek, mert ezek tükrözték azt, hogy hiányoztam neki. De hirtelen megint elkomorult az arca, amikor a padra nézett a kezem felé. Aztán megláttam, hogy mitől lett megint mérges.
Logan egy kis cetlit rakott az orrom elé. Meglátva a szép gyöngybetűit, elszégyelltem magam, mert az ő betűihez képest az enyémek macskakaparásnak tűntek.
Örülök, hogy látlak. Szünetben szívesen beszélgetnék veled.
Valamiért furcsa érzésem lett, aztán ránéztem Loganre, és teljesen elakadt a lélegzetem. Elfelejtettem levegőt venni, és kicsit meg is szédültem ettől. Remegő kezekkel tudtam csak válaszolni neki.
Én is örülök, hogy látlak. Szívesen beszélgetnék én is veled bármikor, de ebben a szünetben még el kell intéznem valamit.
Láttam, hogy mikor hagyta abba az olvasást, és abban a pillanatban kicsengettek. Tristan azonnal felpattant a székéről, és kiviharzott, és ettől elszomorodtam. De aztán újra mosoly ült ki az arcomon, amikor megláttam, hogy a terem mellett a falnak támaszkodva ugyanolyan magabiztossággal, egyben szerénységgel vár rám. Amikor egyenesen a szemembe nézett, hirtelen összezavarodtam, és nem tudtam, hogy mit is éreztem pontosan.
Mindent értettünk egymás tekintetéből és elindultunk az udvar felé. Esős idő volt, úgyhogy senki nem volt odakint. Nem mentünk messzire, mert nem volt sok időnk a következő óráig. Kicsit lemaradtam Tris mögött, mivel jóval rövidebbek voltak a lábaim, és kisebbeket tudtam lépni. Lenyűgözött Tristan magabiztos lépkedése, a sártól függetlenül való kecses mozgása. Mikor végre megállt, láttam, ahogy engem figyel feszülő testtel, mint aki bármelyik percben el tudna kapni, ha elcsúsznék.
- Miről szeretnél velem beszélni? - kérdezte egyszer csak.
- Csak arról, hogy szeretném, ha ezt az egészet nem folytatnánk tovább... - kezdtem bele kicsit zavartan, mire Tris szeme megrökönyödésről árulkodott, így gyorsan magyarázni kezdtem. - Ezt, hogy nem szólunk egymáshoz. Szeretném, ha mindent rosszat elfelejtenénk, ami eddig történt. Nem szeretnék rosszban lenni veled.
- Nem, te csupán azt a szörnyeteget akarod - mintha hasba rúgtak volna. Azt hittem könnyebben fog menni.
- Dehogy is, csak meg szeretném ismerni. Nem hiszem, hogy ez akkora nagy gond lenne. És nem értem, hogy miért kellene választanom közted és közte.
- Ez olyan, hogy például nem választhatod egyszerre a pillangót és a kígyót. Nem állhatsz egyszerre egy rendőr és egy gyilkos mellett - sziszegte a fogai közt.
- Micsoda? Gyilkos? Miről beszélsz?
- Arról, hogy ez az undorító, mocskos féreg egy gyilkos. De már így is sokat mondtam... - lehajtott fejjel, de feldúltan ment el mellettem.
A megrökönyödéstől sem megszólalni, sem mozdulni nem tudtam. A szívem hevesen vert, mintha mindjárt infarktust kapnék. Az eszem azt sem tudtam merre jár, egyáltalán megvan-e még. Hogy Logan gyilkos lenne? Az lehetetlen, hiszen akkor nem mentett volna meg. Vajon miről beszélt pontosan? Mire gondolhatott? Képtelen vagyok hinni a szavainak.
Hiszen Tris féltékeny, kizárt dolog, hogy komolyan mondta volna. Igen, biztosan csak erről van szó, hogy féltékeny. De akkor is, egy ilyennel megvádolni valakit, az nagyon meggondolatlan. Nagyon fájt, hogy nem akar újra szóba állni velem. Valószínűleg az is rátett egy lapáttal, hogy Logan megjelent. Úgy döntöttem, minden féleképpen utánajárok a dolgoknak.
- Szia Katie! Jössz órára? - egyszer csak előttem állt Greg. Észre se vettem, hogy mikor indultam be az épületbe, és hogy Greg mikor jött oda hozzám.
- Szia Greg. Igen, persze. Kicsit elbambultam, mikor csengetnek?
- Most csengettek, pont azért kérdeztem. Akkor gyere, menjünk.
A matek sose ment jól. Mindig igyekeztem, sokat gyakoroltam. Most még az odafigyelés is nehezen ment, egy idő után pedig feladtam a próbálkozást. Úgy éreztem, hogy ennyi megválaszolatlan kérdésem, talán még soha nem volt az életemben. Bár tudatosan nem, de a lelkem mélyén elhatároztam, hogy minden féleképpen megtalálom a válaszokat ezekre a kérdésekre. Kezdve az egyelőre könnyűnek tűnövel.
Meg kellett tudnom, hogy került ide Logan, és hogy mit keres itt. Eddig csak kerülgetett. Amikor a városban mentett meg, akkor olyan gyorsan eltűnt, mintha csupán a levegőnek egy része lett volna. Az erdőben pedig alig várta, hogy eltávolodhasson tőlem, ezt jól láttam rajta. Most meg hirtelen feltűnt az iskolában, mint új diák. Ráadásul furcsán barátságos volt velem. Azt írta, hogy örül annak, hogy láthat engem. Nem értettem az egészet.
Alig vártam hogy, végre kicsengessenek az óráról. Már számoltam a másodperceket. Úgy éreztem azonnal beszélnem kell Jamesszel. Ő volt az egyetlen, akivel bármikor bármit megbeszélhetek. Azonnal kipattantam a padból amint meghallottam a csengőt. Más számára olyan lehettem, mint egy ágyúgolyó. Első dolgom volt elindulni és megkeresni Jamest. Meg is találtam a barátai társaságában miközben átkarolta Stellát.
- Sziasztok - köszöntem mindenkinek, és James kivételével mindenki rám nézett. - James, beszélhetnénk? Fontos lenne.
- Amint látod épp a barátaimmal beszélgetek - mondta hűvösen, rezzenéstelen arccal. Még a szeme sarkából sem pillantott rám.
- Kérlek James. Tényleg nagyon fontos.
- Katie, beszélhetnék veled? - hallottam meg Greg hangját a hátam mögött.
- Ne haragudj Greg, de most a bátyámmal akarok beszélni - mondtam neki keményen, mire kicsit elbizonytalanodott.
- Csak pár percet kérek - próbálkozott tovább Greg.
- Persze Katie, menj csak. Majd otthon beszélünk - meglepett, hogy James ilyen gúnyosan beszélt velem. Komolyan mérges lehet rám, mert nem emlékszem, hogy valaha is ilyen hangot használt volna velem szemben.
- Köszi James, majd meghálálom - biccentett oda Greg.
- Képzelem... - mormolta James az orra alatt. Ezek szerint Gregre mérges valamiért és nem rám?
- Gyorsan bökd ki, hogy mit akarsz Greg, nem vagyok valami jó hangulatomban - mondtam neki, amikor kicsit távolabb kerültünk a bátyámtól és a barátaitól.
- Ne haragudj Katie, csak nem bírtam tovább. Először is meg szeretném köszönni, hogy elhívtál arra a kis sétára - kezdett bele, engem pedig megint a hideg kezdett rázni az emlékre. - Igaz, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztem, de mégis köszönöm. Arra gondoltam igazából, hogy lenne-e kedved velem eljönni valahova egyik nap?
Belepirult, ahogy mondta, nekem pedig megint kellemetlen érzésem támadt. Nem azért hívtam el, hogy aztán az erdei kaland után engem akarjon randira hívni. Egyre kevesebb ötletem támadt hogyan rázhatnám le, és hogyan adhatnám a tudtára, hogy engem egy cseppet sem érdekel.
- Nézd Greg, sajnálom, de engem nem érdekelsz. Nem engem kellene randira hívnod.
- Hiába tagadod, tudom, hogy kedvelsz. Legalább egy esélyt adj, hogy bizonyítsam, megérdemlem a bizalmadat, és téged is. Különben is, addig úgysem hagylak békén, amíg legalább egy randira el nem jössz velem - kacsintott rám. Kicsit megijedtem, hogy tényleg nem fogom tudni lerázni, ha nem megyek el vele, így még át sem gondoltam a válaszomat, de már kiböktem.
- Rendben Greg, de csak egy alkalom.
- Köszönöm Katie! - vigyorgott, mint a tejbetök, meglepetésemre még puszit is nyomott az arcomra, mielőtt még észrevehettem volna miben sántikál.
Amikor elment láttam, hogy James felénk nézett, a tekintetéből megvetés sugárzott. Mintha egy kőszikla esett volna a szívemre, amikor megláttam, hogy mellette áll Tristan, aki szintén engem nézett és a távolodó Greget. Az ő szemében rosszabbat láttam. Gyűlöletet, ami valószínűleg a féltékenységéből áradt. Nem tudtam, hogy miért ilyen féltékeny. Hiszen csak barátok voltunk, nem több.
Fájt így látnom mindkettejüket, így elindultam az utolsó órámra. Próbáltam kiverni őket a fejemből, főleg azt, ahogyan néztek. Igyekeztem másra gondolni, például arra, hogyan próbáljam meg lerázni Greget a randin, vagy azután. Gondolkoztam Loganről is. Nem tudtam hogyan kezdhetnék neki a nyomozásnak így, hogy Jamesszel semmit nem tudtam beszélni.
- Min merengsz?
Az ijedtségtől majdnem felsikoltottam. Észre sem vettem, hogy Becky jön mellettem, azt sem tudom, hogy mikor csatlakozott hozzám.
- Jajj, Becky, a frászt hoztad rám - nevettem fel.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. Figyelj, mi van Jamesszel meg veled? Egész nap egymáshoz sem szóltatok, az előbb pedig úgy viselkedett veled, mintha levegő lennél. Valami baj van? - kérdezte őszinte aggodalommal, ami elég jól esett. Becky volt itt az egyetlen barátnőm.
- Nem, csak most kicsit rossz hangulatában van. Ne is törődj vele, majd megbékél - mosolyogtam Becky-re olyan magabiztosan, amennyire csak tudtam. Nem akartam, hogy tudja mi aggaszthatja a bátyámat.
- Azt is látom, hogy Tristannel sem vagytok még mindig beszélőviszonyban. Eléggé magad alatt vagy tőle.
- Azért annyira nem... Persze fáj, hogy nem beszélgetünk, de azért depresszióba még nem fogok esni tőle.
- Hát pedig már kezdett úgy tűnni. Gyakran olyan vagy, mint egy zombi. Remélem minden rendeződni fog, mert rossz így látni téged. És ugye tudod, hogy ha bármikor szükséged van egy vállra, hozzám bármikor fordulhatsz.
- Igen, persze, hogy tudom. Köszönöm Becky - meghatott Becky törődése. Nem véletlenül volt már az első napon is szimpatikus. Azóta is törődik velem.
- Na de most már elég legyen a nyomott hangulatból - karolta át a vállamat egy hatalmas mosoly kíséretében, majd úgy tett, mintha gondolkozna. - Hihetetlen, hogy még csak most kezdődött el a hét. Máris várom a hétvégét. Matt azt mondta, hogy elvisz egy különleges helyre. Pénteken leszünk egy évesek. Alig várom - mondta elpirulva.
- Örülök, hogy ilyen jól megvagytok, összeilletek - mosolyogtam vissza rá.
Tényleg örültem nekik, és talán egy kicsit irigyeltem is őket. Jó lehetett Becky-nek, hogy volt mellette egy társ, akinek bármikor bármit elmondhatott. Persze nekem is ott volt James, neki elmondhattam minden bajom, örömöm, gondolatom... Legalábbis tegnap estig. Aggasztott, hogy mennyire lehet mérges. Tudtam, hogy nem kedveli Greget, de azt nem hittem volna, hogy ennyire gyűlöli és megveti.
- Figyelj Katie, tudom, hogy ez a dupla spanyol az utolsó órád, de utána nem tartanál velünk ebédre? Igaz, hogy Greg is ott lesz, és tudom, hogy milyen ellenszenves neked, mégis megtennéd? - kérdezte Becky aranyos könyörgő szemekkel, amiknek nem tudtam ellenállni és amik megnevettettek.
- Persze Becky, neked bármit.
Karöltve mentünk tovább a folyosón a tanteremig, ahol spanyolóra várt ránk. Még jobb kedvre is derített, mert bár nehéz volt megtanulnom, de nagyon izgalmasnak és élvezetesnek találtam ezt a nyelvet. Nagyon egzotikus a számomra. Kicsit meg is nyugtatott, annak ellenére, hogy az órára pillantva egyre idegesebb lettem. Mindenki ott lesz az ebédlőben. Greg, James, Tristan, talán még Logan is...
Úgy döntöttem igyekszem Becky és a lányok közelében maradni mindenféleképpen és nem törődni a körülöttünk lévőkkel. Valamiért úgy éreztem, hogy köztük egyfajta biztonságban lennék. Mintha mellettük láthatatlanná válhatnék. Tudtam, hogy Jamesnek, Trisnek és a fiúknak van még órájuk, tehát biztosan ott lesznek a menzán. Kicsit féltem, hogy újra kritikus és sokatmondó tekintetet vetnek rám. Leginkább attól tartottam, hogy egyikük odajön és beszélni akar velem. Kevés volt ugyan ennek az esélye, mégis megfordult a fejemben.
Ráadásul ahogy közeledett az óra vége, az ebéd ideje, úgy egyre jobban hatalmába kerített egy különös érzés, hogy valami nagy dolog fog történni. Nem igazán tetszett a tudat, hogy általában beválnak a megérzéseim, és nagyon nem akartam, hogy még valami történjen, még akkor sem, ha valami jó. Inkább lemondok a jó dolgokról, minthogy megkockáztassam a rosszakat. Éppen ezért átfutott az agyamon, hogy esetleg kihagyom az ebédet a suliban, és otthon pótolom be, de ha valamit megtanultam még kiskoromban, akkor az az, hogy hiába is próbálunk menekülni valami elől, úgyis megtalál minket és talán rosszabb lesz a következmény, mint eredetileg lett volna.
Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy vége lett az órának. Egy dupla spanyolnak... Szinte hihetetlen, de mégis igaz. Becky már ott állt az orrom előtt és kíváncsian nézett rám, mint aki már percek óta várakozna. Az ajtóban megpillantottam a lányokat és Greg is ott pislogott mögöttük. Mindenki rám várt. Mosolyogva összekapkodtam a holmimat, és elindultunk együtt a menzára. A lányok társaságának örültem, igyekeztem közöttük maradni, hogy Greg ne tudjon megszólítani. A lányok közben elkezdtek fecsegni mindenféléről. Fél füllel hallottam, hogy valami közelgő házi buliról csevegnek, és azon gondolkoznak, hogy elhívják-e Trist, Dylant, Tony-t, Timothy-t és Simont. Úgy tűnik egyértelműnek látták, vagy legalábbis helyettem is eldöntötték, hogy nekem is mennem kell.
Nem törődtem vele, gondoltam hadd tervezgessenek csak. Amikor beértünk a menzára, sorba álttunk, és mindenki megvette magának amit enni akart. Nekem viszont még mindig nem múlt el a rossz érzésem, mi több, a gyomor görcs is megerősítette, hogy itt valami lesz. Úgy éreztem egy falatot sem bírok lenyelni, és ezért inkább csak egy üveg vizet vettem, mire Greg azonnal aggódva jött oda hozzám.
- Miért nem eszel? Rosszul vagy? - láttam a rosszallást is az aggódás mögött.
- Nem, csak egyszerűen nem vagyok éhes. Ennyi - igyekeztem egykedvű lenni, de közben akaratlanul is a bátyámat és a fiúkat kezdte el keresni a tekintetem.
Amikor leültünk a szokásos helyünkre, hirtelen mintha felgyorsultak volna a történések. Greg mellém ült épp amikor megtaláltam a keresett embereket. Szomorúan néztek rám, mint akik csalódtak, és ettől összeszorult a szívem, de közben lekicsinylő tekintettel néztek a mellettem ülőre, ami azért kicsit vigasztalt is. Időközben csillogó szemekkel futott oda hozzánk Ashley és Nataline, az ikrek, akik mindig mindenről tudnak, és mindig mindenbe beleütik az orrukat. Erről azonnal tudtuk, hogy valami új hírt akarnak közölni velünk, és nyilván alig várják a reakciónkat.
- Sziasztok! Hallottátok, hogy mi történt? - kérdezték szinte egyszerre.
- Nem, de ti úgyis azonnal elmondjátok - mondta Becky egy kis gúnnyal a hangjában, de ezzel az ikrek mit sem törődtek.
- Új fiúk jöttek a suliba. Testvérek, négyen vannak és szívdöglesztően néznek ki - hát persze, ha pasi van a dologban, ez a két fruska teljesen bepörög. - Ugyanakkor elég félelmetesek is, és ahhoz képest, hogy testvérek, egyáltalán nem hasonlítanak egymásra.
A többieket nagyon nem izgatták, ha újak jöttek a suliba. Nem igazán tanusítottak nagy érdeklődést egészen addig, amíg...
- Hé, Katie! Ott van az a srác az erdőből - szólt oda nekem Cas félvállról, de közben majd kigúvadt a szeme kíváncsiságtól, hogy Greg és én mit reagálunk erre. - Hogy is hívják? Azt hiszem Logan. Pont téged bámul.
Elnéztem arra, amerre Cas mutatott, és a szívem majd kiugrott a helyéről.
