2017. február 18., szombat

Külön kiadás! - és remélem soha többet!

Megmondom Nektek őszintén, hogy nem szeretek politizálni. Nyilvánvaló, hogy ezt az oldalt sem azért hoztam létre, hogy itt éljem ki az ilyen hajlamaimat. Azt is tudom, hogy a következő fejezetet ígértem, de az elmúlt héten sok olyan dolog történt, ami mellett nem tudok elmenni. Igazából ezekből a dolgokból kettő van, ami kapcsolódik a politikához. Ami pedig közös bennük, hogy mind felháborít és megingatja az emberekbe vetett hitemet.

Nem az a baleset, amiről írok,
de talán hasonlóan ütközhetett a villamos az autónak.
Az egyik azért fontos számomra, mert a párom is érintett benne. Tegnap, azaz péntek délután éppen tartott hazafelé villamossal, amikor a jármű hatalmasat fékezett a BAH-csomópontnál. Tudomásom szerint senki nem sérült meg súlyosan, kivéve egy embert, akihez mentőt hívtak. Azt sajnos nem tudom, hogy mi történhetett vele, csak spekulálok, hogy talán egy idős ember elesett és megütötte magát. Ismétlem: ez csak feltételezés!
Amikor kérdezgették az előrébb álló embereket, hogy mi történt, miért fékezett ekkorát a villamos, végül azt a választ kapták, hogy: "Elütöttünk egy autót!" Gondolom mindenki tekintgetett előre, hogy vajon hogyan néz ki az autó, szenvedett-e valaki komolyabb sérülést. Aztán az autó egy kicsit előrébb ment. Állítólag a sofőr kicsit körülnézett, majd tovább hajtott, mivel a villamos nem tengelynél ütötte el.
Kérdem én, hogy mégis miért? Lopott volt az autó? Nem volt biztosítása? Vagy esetleg pánikba esett annak tudatában, hogy ő volt a ludas? Az utóbbit talán még megérteném, hiszen én sem tudnám hirtelen, hogy mit tegyek ijedtemben. Ugyanakkor nem is mennék át a villamos síneken anélkül, hogy minimum körül ne néznék. Ha pedig jön a villamos, egyértelmű, hogy neki van elsőbbsége, ha kereszteznénk az útját. Aki nem hiszi, vegyen egy KRESZ-könyvet.
Megjegyzem ez azért háborít fel, mert ez cserbenhagyásnak számít. Állítólag kihívták a rendőröket és a rendszámot is megjegyezték, így már csak abban bízom, hogy az igazságszolgáltatás tenni fogja a dolgát. Tekintve, hogy a villamos vezető is megijedt, ráadásul akárhonnan vesszük, valamilyen szinten az ő felelőssége, ha valakivel történik valami. Az autó sofőrje pedig ki se hajol elnézést kérni, vagy netán megkérdezni, hogy nem esett-e senkinek sem baja, illetve megnyugtatni a rémült vezetőt, hogy az autóban ülőknek sem lett bajuk. Egyébként úgy tudom, hogy két fiatal ült benne, mindketten elől.
A hab a tortán pedig az, hogy a mentő a villamosnál állt meg. Egy buszos pedig, ahogy a forgalom és a lámpák engedték, ment volna tovább, ám a mentőautó az útjában volt. Nem tudom - csak sejtem -, hogy a mentősök használták a megkülönböztető jelzéseket. Ha esetleg mégsem tették, a busz sofőr nyilván láthatta, hogy a villamos ott áll egy helyben, vagy 100-an szállnak le róla, és még a mentőt is kihívták, akkor valószínűleg baj történt. Miért nem lehet legalább türelmesnek lenni, vagy bármi. A másik irányból jövő villamos megállt, a vezetője még ki is szállt megkérdezni a másiktól, hogy tud-e segíteni valamit, mivel az ütközés miatt a villamos nem tudott továbbmenni. Pedig biztosan legalább annyi utasa volt a segítőkész vezetőnek, mint amennyi a balesetet szenvedettnek! Na ez az emberség!

Ez sem az én képem, de úgy tudom, akkor készült.
A másik, ami megbotránkoztatott, szintén nem volt túl messze a BAH-csomóponttól. A Momentum által gyűjtött aláírások NOLIMPIA címen köztudottan nem mindenkinek tetszett. Én egyelőre még nem tudom, mi a véleményem, de az biztos, hogy ezt az összeget jobb helyre is be lehetne fektetni. Elég arra gondolni, hogy a korábbi Olimpiák helyszínei hogyan végezték. Ideiglenesen fel lehet lendíteni az infrastruktúrát, hát hogyne. De nincs kizárva, hogy ugyanúgy egy kihalt porfészek válna belőle.
Egy kicsit elkanyarodtam a lényegtől. Csütörtök reggel jártam a Móricz Zsigmond körtérnél, és 3 rendőrautót láttam (ők biztosan használták a megkülönböztető jelzéseket), ebből 2 személygépjármű és 1 kisbusz. Sejtettem, hogy valami történt, de hogy valójában mi, azt péntek reggel olvastam. Állítólag egy NOLIMPIA ellenesnek nem tetszett, hogy valaki éppen aláírja a nevét az egyik standnál a metró aluljáróban.
Kikezdett az aláíróval, akinek a segítségére akart lenni az aláírásgyűjtő. A vége az lett, hogy az agresszív illető egy boros üveggel fejbe vágta az aláírásgyűjtőt. Az, hogy tettlegességig fajult a dolog csak még inkább elszomorít. Hivatalosan demokrácia van az országban, sokan ezt mégis meg akarják gátolni. Ők valószínűleg diktatúrapártiak, viszont a javaslatom az lenne számukra, hogy menjenek Keletre. De ha nem, akkor se akadályozzák azokat, akik a demokráciában hisznek, hogy igenis mindenkinek lehet szava abban, hogy miként alakuljon a hazájának sorsa.
Úgy tudom egyébként, hogy a tettest elfogták. Ezzel együtt felmerül bennem a kérdés is, hogy hogyan került boros üveg a kezébe. Arról ugyanis nem tudok, hogy egy olyan civil volt-e, aki éppen bort vett, hogy otthon kényelmesen megiszogassa egyedül (bár az ökör iszik magában), a párjával, vagy vendégeket vár, esetleg ő készült vendégségbe. A másik opció amit el tudok képzelni, hogy egy züllött valaki itta ki az utolsó kortyot út közben, és ettől volt olyan erőszakos.

Tordai Bence
A harmadik esemény miatt pedig azért lettem szomorú, mert akiről szó van, azzal személyesen is találkoztam. Bár ez enyhe kifejezés, mivel voltam néhány szociológiai előadásán a főiskolán, ahova jártam. Akkor azt gondoltam, hogy normális, kedves, milyen jól látja a világot, az embereket. Erre most kiderül, hogy mekkorát tévedtem.
Tordai Bencéről, a Párbeszéd Magyarországért szóvivője. Sokan láthattátok azokat a cikkeket, amelyekben lehozták egy, a közösségi oldalán megjelent nyílt levelet, amelyet az Eurojackpot magyar nyertesének szánt. Aki esetleg mégsem látta, annak most változatlanul közlöm a február 11-i bejegyzést:


"Nyílt levél az Eurojackpot magyar nyerteséhez
Kedves honfitársam!Gratulálok, szerencsés nap volt számodra a tegnapi! Nyertél 7 milliárd forintot, ezzel egy csapásra Magyarország egyik leggazdagabb embere lettél. A nagy nyereménnyel azonban nemcsak öröm, hanem felelősség is jár.
Nyilvánvalóan elsősorban magadért és családodért vagy felelős, de ekkora vagyonnal annyi lehetőség jár együtt, hogy felelőssé váltál tágabb közösségedért, a magyar népért is. Nézz szembe vele: hirtelen képessé váltál arra, hogy egy nemzet sorsát érdemben befolyásold!
Mint a magyarok többsége, te is minden bizonnyal úgy gondolod, hogy rossz irányba megy az ország; hogy Orbánt és bűntársait el kell távolítani a hatalomból. Ehhez most komolyan hozzájárulhatsz!
Összehasonlításképp: frissen nyert vagyonod kétszer akkora, mint amennyit az összes ellenzéki párt 4 év alatt elkölthet. Ha akarod, a választásig minden hónapban, vagy akár minden héten küldhetsz egy újságot minden postaládába, hogy eljusson az emberekhez az igazság is, és ne csak a Fidesz propaganda-álvalósága. Ha akarod, eszközt adhatsz a független média vagy a kormányváltásért, egy szabad és igazságos országért küzdő társadalmi szervezetek kezébe. Akarod?
Gondold át alaposan, és dönts felelősséggel: ha úgy határozol, nemcsak a te családod élhet kényelmesen nemzedékeken keresztül, de milliók sorsát fordíthatod jobbra.
Bölcs döntést és sok boldogságot kívánok!"

A kérdésem ezúttal az lenne: Nem csak egy politikus, szóvivő, hanem bárki ember fia mégis hogyan gondolhatja azt, hogy egy lottónyertes bármilyen felelősséggel is tartozik idegenekért még akkor is, ha azok a honfitársai?
Először: Magyarországon is van lottó, vannak lottónyertesek, van olyan, aki szintén milliárdokat nyert. Őket miért nem kereste fel senki, hogy "Ugyan adjál már pénzt a népnek!"?
Másodszor: Bárki bármit nyer, az az Ő tulajdona, senki más nem rendelkezhet vele, hacsak a nyertes maga nem ad rá külön engedélyt (ha netán történne vele valami).
Harmadszor: A Parlamentben ülő "atyáinkat" miért nem keresik meg azokért a pénzekért, amiket havonta kapnak a HONFITÁRSAK adójából? Ne egy közembert keressenek, akinek éppen szerencsés napja volt, hanem azokat, akik hosszú évek alatt összesen többet szedtek el, mint amennyi ez a nyeremény volt! És itt lettem én igazán DÜHÖS! Ritka, amikor valaki így fel tud bőszíteni.

A nyertes egy frappáns választ intézett a szóvivőnek, amit ezen a linken találhattok meg:
http://magyaridok.hu/velemeny/nyilt-level-tordai-bencenek-az-eurojackpot-magyar-nyertesetol-1416799/
Azt gondolom, hogy az illető akár magára és a családjára fogja költeni azt a rengeteg pénzt, akár közhasznú dolgokra, mindkét esetben jól dönt mindaddig, amíg a lelkiismerete tiszta. Hogy mire költi, az az ő gondolataira van bízva, nem szabad, hogy mások határozzák meg. A szóvivő levelére még egy kicsit visszatérve: Szerintem ha dönteni kellene, hogy az oktatásba, egészségügybe, munkahelyteremtésre, külföldi társaink segítésére VAGY heti egy újságra (a jelenlegi kormány megbuktatásának érdekében) kellene költeni a pénzt, bármelyik jó választás lenne az utolsó KIVÉTELÉVEL!


A bejegyzés egy kicsit hosszúra sikeredett, de ki kellett, hogy írjam magamból. Ilyenkor olyan mélységesen elszomorodom, hogy ezek miatt, amik itthon történnek, néha már szégyellem, hogy magyarnak születtem. Remélem hamarosan több olyan fog történni, amik miatt viszont büszkének érezhetem majd magam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése