2017. november 28., kedd

Albert Camus - A bukás


Sziasztok! Megígértem, hogy a következő bejegyzésben folytatom a véleményezést Albert Camus másik művéről, A bukásról. Bevallom őszintén, egy kicsit nehéz olvasmány volt a számomra, mert elég nagy koncentrációt igényeltek tőlem azok a szövevényes mondatok. :)

Az első, ami felötlött bennem, hogy olyan volt nekem, mintha a Büszkeség és balítélet Mr Collinsának az egyik fellengzős monológját olvasnám. Szinte már a hangját is hallom! Mr Collins javarészt magáról beszélt, igen "szerényen", vagy az Úrról. Mondhatni ez A bukásban is hasonló volt az elbeszélővel. Az író azonban belevitt némi alázatot is a szereplő karakterébe.

Leginkább a vége felé jött elő, hogy mennyi hibája is volt a mesélőnek. Ugyanakkor mindazok a jellemvonások, amelyeket sajátjaként mutat be, úgy gondolom, benne van minden emberi lényben. Nem azt mondom, hogy minden mindenkiben, de lássuk be, hogy nem vagyunk hibátlanok. Mindenki egy kicsit önző, mindenki egy kicsit nagyobb figyelmet szeretne, vagy legalábbis kitűnni valamivel a többiek közül, és még sorolhatnám. Vannak emberek, akikben ezek a tulajdonságok kisebb mértékben mutatkozik meg, vannak, akikben jobban.

Talán nem túl részletes véleményezés, de sajnos ez és ennyi volt az első benyomásom róla. Úgy gondolom, hogy talán még egyszer (legalább) el kell olvasnom, hogy jobban rögződjön. Annyi biztos, hogy sokat lehet tanulni belőle az önkritikáról.