Egy kis magánélet 4.

És IGEN! Ismét rájöttem valamire :D Mégpedig arra, hogy nehézkesebb apránként leírnom, hogy mi történt velem. Mármint, ha egyszer csak akad egy kis időm, és elkezdek mesélni, viszont nincs időm befejezni a bejegyzést, akkor utána másik időpontban - mondjuk ha több nap telt el - már teljesen már fordulatot vesznek a dolgok.

Így volt ez most is. Mióta utoljára írtam már voltam a nővéreméknél egy születésnap ünneplésének alkalmával, ami nagyon jó volt tekintve, hogy sütött a nap, bográcsoztunk, meleg volt, friss levegőt szívhattam be a városi szmog után és végül, de nem utolsó sorban, együtt lehettem a nővéremmel, az unokaöcsémmel és sok más személlyel, akik még hiányoztak.

Két éjszakát töltöttem náluk, aztán amikor hazajöttem és megebédeltem, a párommal is ellátogattunk a Citadellára. Az időjárás ugyanazt produkálta, ami nagyon jól esett nekünk. Igazán felpezsdített ez a kis kiruccanás a hosszú, hideg, téli napok okozta bezártság után. Innentől kezdve pedig csak javultak a dolgok.

És persze megállás sem volt... Egy újabb születésnapra is kellett készülődni, amit ráadásul meglepetésnek szerveztem. Izgultam, hogy az illető rokona nehogy aznap szüljön, de aztán minden szerencsésen alakult. A szülinapos elégedett volt a szervezkedésemmel és az eddigi legjobb születésnapjának tartotta, amit a bowling pályára szerveztem. A baba pedig a rákövetkező héten született eszméletlen tünemény pofikával. A szülők is megvannak, nincs semmi bajuk. Imádattól csillogó szemekkel figyelik apró, napról-napra cseperedő kis hercegnőjüket. :))

Mielőtt azonban hazaengedték volna a kismamát és az újszülöttet, ott aludtam páromnál, akinek idősebb testvérével és unokaöccsével lementünk a közeli kosárpályára játszani egy kicsit. Csakhogy nem számítottunk arra, hogy milyen hamar besötétedik, és nincs kivilágítva a pálya. Nem is kell azt hiszem tovább ragoznom. Sötét volt, betonpálya, és négyből egy lány. Rossz arány ilyenkor még akkor is, ha három fiúból eggyel egy csapatban vagyok.

Nem kell részleteznem remélem, hogy mi minden történt két óra leforgása alatt. Elestem, lefejeltek és fejbe dobtak. Ebből kétszer véreztem, egyszer pedig borzasztóan megszédültem. Amikor fejbe találtak a labdával, akkor mondták a fiúk, hogy most már hagyjuk abba, mert így nem túl bizalomgerjesztő és biztonságos játszani. Főleg, hogy nemhogy egyszerűen fejbe találta, sajnálatos módon szemből kaptam az ütést, ami az orromat érte.

De le a kalappal előttük, mert nagyon figyelmesek voltak. Az első esésemnél megnézték vérező térdem és könyököm, hogy mennyire vészes a dolog, de úgy éreztem, hogy nem hagyhatom, hogy azt gondolják, én vagyok a gyenge kislány, akinek minden baja van. Egy-két könnycsepp után azt mondtam, hogy ne törődjenek vele, jól vagyok és folytathatjuk a játékot. Ezek után párom meg is jegyezte, hogy mennyire kemény vagyok, és jól álltam a sarat. Ezzel sajnos nem vigasztalt meg, mert mégiscsak miattam kellett abbahagyni. De most már túl vagyunk rajta, jöhet a gyógyulás. :))

Végül ismét vendégségbe mentünk, csak akkor a bátyámhoz és a menyasszonyához. Sajnos előzőleg nem volt alkalmam, hogy a páromat bemutassam leendő sógornőmnek, így elmentünk hozzájuk. Minden jól alakult, mert így a bátyám is jobban megismerhette választottamat. Úgy tűnt megkedvelték, ami persze még nem jelent semmit, mert még mindig nem mondhatom azt, hogy ők igenis megismerték. Igyekszem úgy intézni, hogy ők is többször találkozhassanak és igazán megismerhessék egymást.

Leendő sógornőm pedig igencsak kitett magáért. Ínycsiklandó ebéddel, illetve vacsorával akart minket, aminek elkészítésében végül azért mi is segédkeztünk. Ugyan "csak" főétel és egy kis desszert volt, mégis kiadós volt. Utána alig bírtam mozogni és örültem, hogy egyáltalán nyitva tudtam tartani a szemem amellett az álmosság mellett, ami akkor tör rá az emberre, ha sokat eszik. Remélem ismerős az érzés. ;)

Annak a hétvégének a további része pihenéssel telt, mert ugyan mivel telt volna egy eseménydús hét után? Igen ám, csak hogy jött a következő rohanós hétvégének az első fele. A hétfőm azzal kezdődött, hogy a reggeli gyakorlati órám után igencsak rosszul lettem, így haza kellett mennem sajnos, így nem lehettem ott az esti gyakorlatin, ami az egyik kedvenc órám attól eltekintve, hogy későn van.

Másnap ki kellett emiatt hagynom a kosár edzésemet, mert úgy gondoltam talán az hiányzik, hogy rendesen kialudjam magam. Utána pedig össze kellett szednem magam, mert még utaztunk is aznap a párommal a nevelőapjához. Nem alakult szerencsésen az a nap. Először is lekéstük a hévet, a következőre pedig fél órát kellett várni. Ez még nem is lett volna gond, de át kellett szállni egy buszra, amit szintén lekéstünk, az utána következő pedig csak két óra múlva jött. Nagy lelkiismeretfurdalással küzdöttem aznap, mert mindkettőt miattam késtük le.

A párom természetesen nagyon kedves és megbocsájtó volt. Nem is akart arról hallani, hogy miattam történt az egész. A buszmegállóhoz közeli kis parkban ültünk le, hogy mégse a buszmegálló zsúfoltságában kelljen várakoznunk. A nevelőapjától azonban kaptam a fejemre, hogy bizony nőből vagyok, és ez mennyire látszik rajtam. Hát igen, a nők nem csak párosával, de sűrűbben is mennek mosdóba, mint a férfiak.

De aztán megenyhült, amikor egy nagyon finom, nyári, frissítő, citromos sütivel ajándékoztam meg vacsorára. Azt mondta, hogy még annál is jobban megszerette, amit általában csinálni szokott. Örültem, hogy mindenkinek ízlett, aki megkóstolta. Még a receptet is ott kellett hagynom. :D

Úgy volt, hogy május 1-jén bográcsozni megyünk, azonban nem volt készenlétbe hozható jármű, amivel elfuvarozhattuk volna a hozzávalókat, így nem lett az egészből semmi. A községben azonban megtartották a majálist, méghozzá úgy, hogy kutyabemutatót is tartott egy kutyaiskola néhány tagja, illetve még lovagolni is lehetett. Nagyon jól éreztem magam, csak sajnálom, hogy nem tartott sokáig.

Ám ideiglenes lakóhelyünkön is volt két kutya, és bizony azok betanítás nélkül is tudtak minket szórakoztatni. Nagyon aranyosak és szeretetreméltóak voltak. A nagyobbik ugyan összeugrált, ráadásul a gyógyuló sebemet is megtalálta egyszer-kétszer a könyökömön, de azért hallgatott rám, amikor azt mondtam, hogy: "NEM!" :D A kicsi pedig az ellenkezője volt. Szerintem egy túlméretezett nyalókának nézett... Mindenesetre körül voltunk véve kisállatokkal, amit nagyon élveztem. Úgy éreztem, hogy tényleg van élet.

Most ugyan tényleg csak magánéletről írtam, de a következő bejegyzésben már véleményt is fogok alkotni egy pár dologról. Például azokról az idősekről, akik futnak és rohannak minden tömegközlekedési eszköz után, majd pedig zihálva, a szívükhöz kapva forgatja a fejét, hogy ki olyan kedves, hogy átengedje neki a helyét, ne kelljen egy helyben ácsorognia az enyhén magassarkú cipőjében. Illetve még egy-két tanári segítségről is, amit nem mindig mondhat el egy diák, tanuló, hallgató. Ezek igazán megérintenek, főleg amikor nagy a baj. :))

Remélem szeretitek ezeket a bejegyzéseket is olvasni, és folytatni is fogjátok, illetve még híresztelni is. :))
További szép éjszakát mindenkinek! :))