Most őszintén. Nem hittem volna, hogy valaha is szükségem lesz egy határidőnaplóra. Biztos ami biztos alapon karácsonykor mégis beszereztem egyet. Azóta összeteszem a két kezem, hogy ezt megtettem, mert anélkül lehet arra sem emlékeznék, hogy az elmúlt két napban mi történt. Ráadásul a színe is nyugtatóan hat rám. Örülök, hogy megvettem. :))
Ami a napokat illeti, örülök, hogy még talpon tudok maradni. Az utóbbi napokban csak úgy zajlottak az események. Egy jó tanácsot azért adnék mindenkinek, aki érdeklődik a blogom iránt: ha dolgoztok két napot, de köztük van egy szabadnap, azon ne fogyasszatok alkoholt. Komolyan! A tapasztalat azt mutatja, hogy az ember fáradtabb, nem tudja merre fordítsa a fejét, miközben szeretne mindent beleadni abba, amit csinál. Ha ünneplésről van szó, akkor is csak mértékkel. Sajnos nekem ezt nem sikerült betartanom, és meg is láttam a kárát. Azóta napközben zombiként funkcionálok. Pedig nem lenne szabad.
A hétvége emiatt nehezen is zajlott. Elég nehéz álmosan és fáradtan egy olyan helyen ácsorogni egy helyben és jópofizósan köszönteni az embereket elmagyarázva nekik hogy miért is állsz te ott, illetve hogy invitáld őket egy kis játékra. Volt, aki lelkesen és izgatottan odajött, és részt vett a játékon, de olyan is, aki kedvesen megköszönte az ajánlatot, de siet, nincs kedve, nem érdekli stb. Ó, és a "kedvencem": amikor flegmán, az orrát fennhordva csak odadörmögi, hogy 'Köszi, nem érdekel.' Mindezt tetézi, hogy közben ég a szemed az erős lámpafénytől, nincs rendes levegő, klíma annál inkább - a mostani időjárás miatt fűtéssel vegyítve -, és azon gondolkodsz, hogy akik elsétálnak melletted, talán azt gondolják, hogy sírtál, vagy pedig "egyszerűen csak" be vagy tépve.
Szerencsére jó dolog is történt, mert egy tünemény kislány a nyakamba borult úgy, hogy nem is ismert, és a vállamon zokogott, hogy nem engedték meg neki, hogy megedje a cukorkáját. Egy másik, kicsivel idősebb kislány az előbbinél, pedig megdícsért, hogy milyen szépen színezek. :D Nagyon jó érzés volt, hogy két ilyen kislánnyal megismerkedhettem és legalább bizonyosságot szereztem arról, hogy a gyerekek nem félnek tőlem. Mert hogy nagyon sokáig ezt hittem. :$
A családi ügyeim rendeződni látszódnak, de valójában csak igyekszünk kitartani a végsőkig. Ami pedig a párkapcsolatomat illeti, csak egy kisebb "elmebajról" lehetett szó. Minden rendben van most már, és várom a folytatást, ami reményeim szerint szép és jó lesz. :))
A mérleg most viszont az iskola ellen fordult. A héten három dolgozat is várt rám. A háromból már csak egy van hátra, a másik kettő pedig nem a legfényesebben sikerült. A másodikat ráadásul bajosan sikerült megírnom. Bár az egész napomra azt mondhatnám, hogy nem alakult a legjobban. Kora reggel edzésre kellett mennem, amiről el is késtem. Korábban is kellett eljönnöm, hogy a kötelező órámra beérjek. Igen ám, csak kedvenc tömegközlekedési eszközeink egyike nem volt éppen a pártomon ez alkalommal. Egy kimaradt, amivel még odaérhettem volna a dolgozatra, a következő pedig még késett is. Annyi volt a szerencsém, hogy a tanár beleegyezett a későbbi pótlásba.
Ez meg is történt ugyanazon a napon, de csak arra jutottam, hogy tényleg nem kellett volna kikelnem az ágyból. Nem úgy sikerült úgy az sem, mint ahogyan én szerettem volna. Egyik barátnőmet pedig vártam, hogy ügyintézzen, ehhez képest sikerült elkerülnünk egymást. Ő is azt hitte, hogy hazamentem, és fordítva. Úgy éreztem jobb, ha ma már nem megyek semerre sem, és akkor hátha minden rendben lesz.
A szerencsétlen nap véget ért, de hogy egy kis optimizmust csaljak a "panaszkodásba", két jó dolog is történt. Az egyik, hogy az edzés nagyon jól ment, amíg ott voltam. Utána nem tudom, milyen volt, nyilván. Az utolsó tíz másodpercben sikerült egy pontot szereznem a csapatnak, amire még az edzőnk is azt mondta, hogy nagyon jó befejezése az edzésemnek. :))
A másik jó dolog pedig az, hogy amikor mentem a suliba, hogy átessek egy általam igencsak kevéssé kedvelt tantárgy egyik dolgozatán, előttem egy vak fiatalember - nem lehetett több huszonötnél - fehér bottal a kezében araszolt előre. Megesett a szívem rajta, amikor láttam, hogy mindenki csak elmegy mellette, így odaléptem hozzá, hogy segíthetek-e neki. Mosolyogva megköszönte, és elmondta, hogy melyik buszhoz is szeretne eljutni. Elkísértem, segítettem neki, közben pedig nagyon jót beszélgettünk. Kedves volt és udvarias, végig nevetett és mosolygott. Örültem, hogy egy ilyen helyzetben levő fiatal nem hagyta el önmagát, és tudja még mi az: jókedv. :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése