2017. április 13., csütörtök

Szalad az idő



Néha elveszek a gondolataimban. Meg persze a napokban. Egyszer csak azon kapom magam, hogy azt sem tudom, éppen milyen nap van. Aztán felvilágosítanak róla, hogy lemaradtam egy héttel. Ezek után persze fejvesztve rohanok, hogy milyen feladatokat kell még elvégezni. Mert hát azért vannak. Főleg most...

Szelektálni a lakásban lévő holmikat. Amiket szelektáltam, azokat egy külön kupacba összegyűjteni, hogy könnyebb legyen vagy kidobni a kukába, vagy elvinni egy gyűjtőhelyre a rászorulóknak. Attól függően, hogy miről van szó. Majd ezek után, amiket nem "hajigáltam" ki könyörtelenül, bedobozolni. Mert így könnyebb lesz bedobni a kocsiba, ha eljön a költözés ideje. És TE JÓ ÉG! Mindjárt itt lesz az idő! Pedig, mintha csak alig pár napja tettük volna fel a hirdetést! :O

Na szóval... Ezen kívül pedig részt veszek egy novellapályázaton, amit a Könyvmolyképző Kiadó hirdetett meg. Ez lesz életem első írása, amit benyújtok egy pályázaton, szóval szorítsatok! Izgulok miatta, és igyekszem a lehető legtöbb energiát belefektetni. Sajnos azonban van, amikor elhagy a múzsám, bár gondolom ez sok íróval megesik. Néha viszont nehéz rávennem magam, hogy adott helyzetben egy kicsit mással foglalkozzam, pihentessem a dolgot és a gondolataimat.

Meg persze azért a magánéletemet sem szabad elhanyagolnom. A párommal és a barátaimmal is kell foglalkoznom olykor-olykor. :P Sportolni is szeretek, és kifejezetten ingerült tudok lenni, ha a (jelenleg) 3-ból akár egy is kimarad. Meg hát azért a lakásban is akad tennivaló bőven, függetlenül a költözködés okozta tevékenységektől.

Egy szó, mint száz, nem tűntem el. :) Oh, és nem is kifogásokat kerestem! Csak gondoltam jó, ha mesélek egy kicsit magamról is. :) A regény következő fejezetével is igyekszem, és megosztom Veletek, amint tudom. Addig is jó olvasást, Kellemes Húsvétot előre is! A lányoknak sok locsolót, a fiúknak pedig sok piros tojást kívánok! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése