Anyukámnak

Nagyon sokat gondolkoztam, hogy ezt feltegyem-e. Az időn is látszik, hogy mennyit, ugyanis ezt még anyukámnak írtam Anyák napjára. Eleinte úgy gondoltam, hogy csak és kizárólag anyukámnak van joga ehhez a vershez, de most már szeretném megosztani Veletek.

Életem első napján,

hatalmas ajándékot adtál:

Jövőt, reményt és álmokat,

mely képzeletemben bárhova száguldhat.

Ha bánat nyomta lelkemet,

mindig vigasztaltál engemet.

A bajtól igyekeztél mindig megvédeni,

bár a rosszra néha magamtól kellett rájönni.

Köszönöm Neked mindazt, amit adtál,

remélem mind azt kapjuk, ami jár.

Érzelmeimet nem tudom teljesen kifejezni,

csak annyit mondhatok: Szeretlek Anyuci!

Az álmok valóra válnak: 7. fejezet

7. fejezet: Aggodalmak
ALIG HITTEM A SZEMEMNEK. Logan tényleg ott volt, és engem nézett. Körülötte még három fiú ült, akik valószínűleg a testvérei lehettek, bár a kifejezéstelen tekintetükön és a félelmetes, de gyönyörű kinézeten kívül aligha tudnék több hasonlóságot mondani. Az egyikükön ültében is látszódott, hogy majdnem eléri a két méter magasságot.

A haja fekete volt, a szemei sötétek, mint az éjszaka. Az inge majdnem szétrepedt rajta, ahogy megfeszültek az izmai.A mellette ülő fivérnek barna haja volt, átható tekintete, és barna szemei. Ő is izmos volt, de bő pólója miatt nem lehetett látni, hogy mennyire. A közte és Logan közt ülő fiú szemüveges volt, szőke hajjal. Nagyon tudálékosan nézett ki, amit ellensúlyozott szálkás testalkata. Mindannyiuknak fehér volt a bőre, ami kiegyensúlyozta egyéb vonásaikat.


Logannel összetalálkozott a tekintetünk, én pedig nem tudtam elszakadni tőle. Aggódni kezdtem, hogy egyszer csak feláll, és idejön. Így is zavarban voltam, éreztem a fürkésző szemeket, és nem csak a lányokét és Gregét. Éreztem, hogy a bátyám is engem néz, és már magam előtt láttam a kíváncsi szemeket, amik nem értik, hogy mi folyik itt. Nem mondtam el neki, hogy mi történt az erdőben, és biztos vagyok benne, hogy amint megtudja, nagyon mérges lesz rám. Arra már gondolni sem mertem, hogy Tris most hogyan nézhet felénk.


- Ők azok az új fiúk! Ismeritek az egyiket? Ezt eddig miért nem mondtátok? - néha a hideg ráz attól, hogy Nataline és Ashley mindig egyszerre mondják ugyanazt.


- Ezt én is szeretném tudni - szólalt meg Greg is hűvös és fenyegető hangon.


Hirtelen rájöttem, hogy bűntudatomnak kellene lennie, hiszen jóformán most lebuktam Greg előtt. Hazudtam neki, amit most megtudott. Mégsem érzek lelkifurdalást emiatt, hiszen megmondtam neki, hogy nem érdekel. Az már az ő baja, hogy nem hitte el. Még csak bűnbánó szemekkel sem kezdtem el ránézni Gregre, tartani akartam a szemkontaktust Logannel, mégsem tudtam mindent kizárni teljesen. Aztán láttam, hogy Logan szemei hirtelen összeszűkülnek, és megszakítja velem a szemezést, hogy a vállam fölött Gregre nézzen.


- Katie! Beszélhetnénk? - kérdezte Greg, de kiéreztem belőle, hogy inkább közölte.


- Persze - ennyit mondtam. Talán most már végre felfogja, hogy mit akarok.


Ahogy felálltam, láttam Logan arcán az aggódást, ami haraggal vegyült. De nem csak az ő tekintetében láttam ugyanezek keverékét. A szemem sarkából észrevettem, hogy James, Tristan és a többi rezervátumbeli fiú is mind ilyen szemeket meresztenek Gregre. A lányok csak aggódó arccal néztek utánunk. Végigéreztem magamon minden másodpercben a figyelő szemeket. Olyan volt, mintha az egész menza minket nézne addig, amíg ki nem léptünk az udvarra vezető ajtón.


Kint, majdnem közvetlenül az épület mellett volt egy hatalmas tölgyfa. Automatikusan odamentem, mert éreztem a párás levegőn, hogy hamarosan megint elered az eső, és nem igazán szerettem volna elázni.


Greg háttal állt nekem, de így is láttam a testtartásán, és a lélegzetvételén, hogy nagyon dühös lehet. Éreztem, ha megszólalok, nem állja meg kiabálás nélkül, azt is el tudtam volna képzelni róla, hogy talán fel is pofozna. Ez utóbbinak a következményétől sem tartottam, mielőtt neki esnék, James lenne az első, aki a földbe döngölné Greget, mielőtt egy lépést is tehetnék felé. Tudtam, hogy mindenki résen van, aki aggódik értem, hisz Gregről sok pletyka kering, ami nem igazán vet rá jó fényt. Bár ezekről a pletykákról semmit sem tudok, a lényeg, hogy eddig is el kellett volna kerülnöm a fiút.


Ahogy belekapaszkodott a fába, láttam, hogy mekkora erejébe telik visszafognia magát, hogy ne kezdjen el örjöngeni. Aztán vett egy mély levegőt, lassan megfordult, és a fogai közt kezdte szűrni a szavakat.


- Te mégis mi a fenét képzelsz magadról? Azt hiszed, hogy kényed kedvedre hazudozhatsz nekem? Hogy nem jövök rá? Ki az a fatökú, és mi az, hogy ő is ott volt az erdőben? Hülyét akartál csinálni belőlem? Magyarázatot várok, de azonnal!


Nehéz volt megőriznem a hidegvéremet. Nem nagyon tűröm, ha valaki úgy viselkedik velem, mint aki felsőbbrendű lenne, pláne, ha semmi joga nincs hozzá. Most mégis úgy éreztem, hogy előbb el kell számolnom tízig, nehogy rontsak a helyzeten. Hiába nem aggódtam, azt nem akartam megtapasztalni, hogy milyen, ha egy fiú megüt.


- Találkoztál vele? - türelmetlenkedett Greg.


- Igen, találkoztam vele. Amikor a farkasok üldöztek, ő mentett meg. És nem értem mégis milyen jogon akarsz tőlem bármit is számon kérni, amikor nem tartozom neked magyarázattal.


- De igenis tartozol, ugyanis hazudtál nekem, és én hülye még randira is elhívtalak - keserűen felnevetett.


- Én megmondtam neked, hogy nem érdekelsz, de hát te nem az a fajta vagy, aki törődne azzal, amit bárki más mond rajtad kívül - mondtam gúnyosan, mert már nehezen bírtam.


- Nem randira kellett volna hívnom téged, hanem rögtön kijelenteni, hogy az enyém vagy, és senki másé - olyan volt, mintha magába beszélt volna, még rám se nézett. Kezdtem azt hinni, hogy megőrült.


- Csak hogy én nem vagyok egy tárgy, amit valaki birtokolhat. Neked pedig fikarcnyi jogod sincs ahhoz, hogy az én életemről dönts. Most pedig jobb, ha lehűtöd magad, én meg visszamegyek. Végeztem veled, ezentúl messziről kerülj el - mondtam neki fenyegető hangon, és már indultam is vissza az épületbe, amikor megragadta a karomat.


- Ne merészelj még egyszer hazudni nekem. És már megmondtam, senki másé nem lehetsz, csakis az enyém. Megértetted? És nem akarom látni, hogy szóba állsz azzal a műmájer barommal - egyre sötétebb lett a szeme, amitől kicsit megijedtem, bár ő azt hihette, hogy attól rémültem meg, amit mondott. De tévedett.


- Mint már mondtam, neked semmi jogod nincs ahhoz, hogy ítélkezz. Nem vagyok a tulajdonod, sem a szolgád, hogy parancsolgass nekem. Te nekem nem tilthatsz meg semmit, világos? - ritkán beszéltem így, de most muszáj volt.


Kirántottam a karomat Greg vasmarkaiból, és sietős léptekkel indultam vissza az ebédlőbe. Amint beléptem, éreztem a levegőben keringő feszültséget. Tristan kifürkészhetetlen szemekkel figyelt, de azt láttam, hogy minden izma megfeszült, készen arra az esetre, ha valami történne. James ugyanezt a pozíciót vette fel szemmel tartva Greget, aki épp ekkor lépett be mögöttem az ajtón. Nem néztem hátra, de tudtam, hogy ő az, ezért elindultam Becky-ék felé, akik úgy gondolhatták, hogy Greg most már túl messzire ment, épp ezért nem szándékoznak őt visszafogadni a társaságba.


Bár Cas nem volt ugyanezen véleményen, mert amint odaértem az asztalunkhoz, ő felállt, és odament Greghez. Karon fogta, és elvezette, gondoltam végre legalább összejönnek, én pedig megszabadulok Gregtől. Már megbántam, hogy olyan kedves voltam vele, amikor odajött hozzám ismerkedni.Logan is engem nézett, de már nyugodtabban. Amikor leültem, ő felállt, és elindult felém. Minden szem rászegeződött az étkezőben.


Tris gyilkos pillantásokat lövellt felé, James inkább csak kíváncsi volt, de láttam rajta, hogy Logan nagyon ellenszenves neki. Az összes indián fiú megfeszült, az orrukat felhúzták, azt hittem, hogy mindjárt elkezdenek vicsorogni. Ekkor eszembe jutott, hogy órán Tristan még morgott is, így el tudtam képzelni, hogy most mindannyian ezt csinálják. Még mindig nehezemre esett elhinni, hogy Logan talán gyilkos lenne.


Hihetetlen könnyedséggel lépkedett felém, látszott, hogy kicsit sem zavarták a bámuló szemek. Ő a tekintetét egyenesen az enyémbe fúrta, amitől megint elfelejtettem levegőt venni, és zavarba jöttem attól, hogy milyen sokan szemtanúi ennek. Mintha valami titkot tárnánk fel előttük, ami csak Loganre és rám tartozik.


- Katie! Mi megyünk órára, hogy tudjatok beszélni. Majd meséld el mi volt - hallottam fél füllel Becky suttogását, és láttam, hogy Logan szája egy kicsit megrándul, mintha egy mosolyt folytana vissza.


- Szia Bella, leülhetek? - kérdezte, nekem pedig melegség öntötte el a szívemet, ahogy megint a kedvenc becenevemen szólított.


- Szia, persze.


- Jól vagy? - kérdezte fürkésző tekintettel, és miközben leült, le nem vette a szemét rólam.


- Persze. Miért ne lennék?


- Úgy tűnt, hogy a barátod nem igazán bánik jól veled - ezek szerint látott minket.


- Nem a barátom, és sikerült lerendeznem. Bár gondolom, még lesznek gondok, de el tudok bánni vele.


- Értem. Azért ha bármi baj van, vagy segítség kell, nyugodtan szólj - mondta őszinte aggódással.

- Nem kell aggódni, lesznek egy páran, akik majd segítenek neki - megugrottam, ahogy meghallottam az asztalunk mellett Tristan hangját.

Szinte láttam a tapintható villámokat, amiket a két fiú egymásra lövellt. Tristan olyan undorral beszélt hozzá, ahogy még nem hallottam őt. Logan is utálkozó pillantásokat vetett rá, miközben felállt, és Tristan felé fordult. Ám ekkor James, és a fiúk is felálltak a helyükről ugyanolyan lassúsággal, és tettek pár lépést felénk, mire Logan testvérei is felálltak készen állva mindenre.


- Tényleg? Nekem úgy rémlik, hogy eddig sem volt rajtam kívül senki, aki bármikor segített volna neki - vágott vissza Logan, amitől megijedtem tudván, hogy Tristan milyen hamar be tud gurulni.


- Na ne mondd. Én azóta vigyázok rá, hogy megszületett - lépett oda hozzánk James is. - És ha valakinek közülünk itt csöndben kellene maradnia, az te vagy.


- Szerintem te ne mondd meg, hogy mit tegyek. Ha te ennyi ideje vigyázol rá, akkor hogy hogy pont akkor nem voltál vele, amikor az élete forgott veszélyben.


- Mégis miről beszélsz? - kérdezte James értetlenkedve, bár tudott a gázolásról, most mégsem volt elég tiszta a feje ahhoz, hogy bármi is az eszébe jusson.


- Semmiről James, menjünk - álltam fel azonnal. Féltem, hogy mi fog kisülni ebből, és gyanítottam, hogy nem sok jó.


- Fogadjunk, hogy miattad került veszélybe az élete - mondta hűvösen Tristan. - Amíg nem jelentél meg, addig semmi probléma nem volt.

James értetlenkedve kapkodta a fejét ide-oda. Erősen fogta Tristan pártját, de kezdte úgy érezni, hogy nem tud valamit. Törtem a fejem, hogy mit tehetnék, hogy semmi rossz ne süljön ki ebből a kakaskodásból. Ha Logant kértem volna meg, hogy menjen, akkor a bátyámék azt hitték volna, hogy ellenük vagyok. Viszont Jamest sem akartam elráncigálni onnan, mert akkor Tristanéket is kellett volna, és most nem voltam olyan hangulatomban, hogy Tristannel beszéljek egy szót is.

- Te már csak tudod, igaz korcs?


Ettől nem csak Tristan, de a többi Warm Springs-i fiú is elkezdett szabályosan vicsorogni. Remegtek dühükben, én pedig egyre jobban féltem. James is meglepődött, és nem tudta, hogy mihez kezdjen a helyzettel, ahogy én sem. Logan és a testvérei pedig csak álltak egyhelyben, és mosolyogtak. Aztán Logan felemelte a kezét, mint aki megadja magát, és hátrálni kezdett. Megfordult, és a fivéreivel együtt elindultak a kijárat felé. Mielőtt még kilépett volna az ajtón, hátrafordult.


- Majd még beszélgetünk Bella. Majd ha kicsit nyugodtabb környezet vesz minket körül - mosolyogva rám kacsintott, majd kisétált.


Nem tudtam mit gondoljak. Amikor körülnéztem, láttam, hogy már csak mi vagyunk az ebédlőben. Elcsodálkoztam, hogy hova tűnt mindenki. Úgy tűnik nagyon el voltam foglalva az eseményekkel, ezért nem vettem észre a távozó, megrémült fiatalokat.


A fiúk remegtek. Hogy a dühtől, vagy valami mástól, azt nem tudtam, mindenesetre kicsit félni kezdtem tőlük, mert még nem láttam ilyennek őket. Akkor sem, amikor az első napunkon Tristan a fejemet akarta leharapni - persze csak képletesen. James sem volt most különb. Amikor ránéztem, szikrákat szórt rám a szeme. Tudtam, hogy mire gondolt, és az agytekervényeim azonnal mozgásba indultak. Szinte hallottam őket, ahogy valami magyarázat féleséget keresnek a számomra, hogy aztán kinyöghessem.


Azonban amikor már megvolt a fejemben a magyarázat, nem tudtam megszólalni. Úgy éreztem, szégyellem magam, amiért titkolóztam a testvérem előtt, aki mindig mindenben mellettem állt. A megtalált szónoklatból gyatra menekülő stratégia lett.


- Ti is menjetek órára, így is elkéstetek, nekem haza kell mennem.


- Nem mész sehova - csattant fel James, mire az ijedtségtől egy lendülettel leültem.


Nyilván ő is megrémülhetett a saját hangjától, mert aztán alig hallhatóan beszélt. Még soha nem üvöltött velem, mindig jóban voltunk. Voltak kisebb vitáink, de azok melyik családban nincsenek?


- Most pedig azonnal elmondod, amit nem tudok. Kezdve azzal, hogy ki ez a srác, mert nyilvánvalóan köze van a titkaidhoz - mondta, majd leült annak jeléül, hogy addig onnan fel nem áll, amíg meg nem tudja az igazat.


- Ezt mi is szeretnénk tudni - mondta Tristan, majd ő is leült, Tony-ék pedig körbeállták az asztalt.


- Ne haragudj Tristan, de ezt csak a bátyámnak fogom elmesélni.


- Nem Katie, ezt most ők is hallani fogják - jelentette kis James. Nem tudhatott a vitánkról Trisszel, ha csak az utóbbi pár órában Tris el nem mondta neki. Ami annyit jelenthetett, hogy James valószínűleg többet tud arról a valótlanról, amit Tristan állított Loganről.


- Ő mentett meg, amikor el akartak ütni. Aztán amikor az erdőben kirándultunk a barátaimmal, megtámadtak minket a farkasok.


- Micsoda? - kérdezte egyszerre Tristan, Dylan és Timothy. - A farkasok eltűntek a környékről, lehetetlen, hogy megtámadtak volna titeket.


- Mégsem annyira lehetetlen, mert én magam csaltam el őket a többiektől. Végül elestem, és már azt hittem, hogy végem, amikor megjelent Logan és elüldözte őket.


- Senki nem tud egymaga elkergetni egy falka farkast - mondta James, és segítségkérően Tristanra nézett.


- Van aki, képes rá. Logan például biztosan, ami azt jelenti, hogy távol kell tartanod magad tőle, Katie.


- Persze, majd pont azt az embert fogom elkergetni, aki megmentett. Felejtsd el Tristan - mondtam határozottan ugyanazt, amit már korábban is.


- Tris, te ismered ezt a srácot? - kérdezte James.


- Így is fogalmazhatunk. És ha jót akarsz, akkor a húgodat megpróbálod távol tartani tőle. Neked is elmondom, amit nemrég Bellának - szóval nem mesélte Jamesnek a vitánkat. - Ez a fiú nem ember, ebben biztos lehetsz. Ahogyan a családja sem az, legfeljebb közülük néhányan, és azokat is csak azért nem ölik meg, mert a srác apja megtiltotta neki és a bátyáinak, hogy bántsák őket.


- Micsoda? Megölni? Ezek.... gyilkosok? - hüledezett James.

- Igen, azok.


- Nem - vágtam rá azonnal. - Ha gyilkosok lennének, akkor Logan miért mentett volna meg engem?


- Azért, hogy beférkőzzön a bizalmadba. Semmi másért. Magához csalogat, aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy véged.

- Ez lehetetlen. Nem hiszek neked - aztán fogtam magam, felálltam és mit sem törődve azzal, hogy utánam kiáltottak, elindultam a kijárathoz.

Jól esett a friss levegő, és a lassan szemerkélő eső. Túlságosan fel voltam dúlva. Igaz, hogy Logannek van egy félelmetes kisugárzása, de attól még Tristannek nem kellen gyilkosnak tartania. Még akkor sem, ha állítólag ismeri, bár én ezt sem tudom elhinni addig, míg meg nem magyarázza. James pedig elsőként neki hitt, nem nekem.

Hogy elég időm legyen gondolkozni, és ez ne nagyon tűnjön fel otthon, úgy döntöttem elmegyek bevásárolni, és ma este én főzök. James addig se fog zaklatni, mert az ételre kell majd koncentrálnom. Így tehát bepattantam a kocsiba, ahol furcsamód hirtelen átjárt a biztonság érzet, mintha valami burokba kerültem volna. Nem volt ellenemre, tetszett ez az érzés.

A bevásárlóközpont nem volt messze, öt perc alatt ott voltam. Igyekeztem olyan vacsorát kitalálni, ami eléggé macerás ahhoz, hogy senki ne zaklasson főzés közben, és ami el is tart egy darabig. Keresgélés közben képtelen voltam összefüggően gondolkozni, csak egyszavas gondolatok jártak a fejemben, mint Logan, gyilkos, Tristan, düh, zavart és effélék. Nem értettem Tristant, ugyanakkor Logant sem. Fura volt és félelmetes is egyben Logan kinézete, viszont a megérzéseim eddig még nem csaltak meg, és mellette mindig biztonságban éreztem magam eddig valahányszor találkoztunk.

Aki miatt aggódhattam, az Tristan volt. Ő sokszor kihozott eddig már a sodromból, mellette elvesztettem a fejem, és sokszor legszívesebben képen vágtam volna. Persze szeretem, mint egy barátot, és szeretem a társaságát is, de amióta Logan belépett az életembe, Trist mintha teljesen kicserélték volna. James is egyre furcsább. Folyamatosan Stellával, és az iskolai csapattal lófrál.
Nehéz volt beismernem magamnak, de mostanában Becky társaságát élvezhettem leginkább. Greg is próbált törődni velem, de az már terhes törődés volt számomra. Amióta Logant megláttam először, bár nem találkoztunk, belül mégis újra éreztem, hogy valakinek tényleg fontos vagyok.

- Szia - érintette meg valaki a vállamat, mire az ijedtségtől halk sikoly hagyta el a számat. - Jajj, ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.

Amikor megfordultam, egy rég nem látott, ismerős tekintet tartotta fogva az enyémet. Randolph barátságos szemével találtam szemközt magam. Mosolygott, mint aki jót mulat az ijedtségemen, de mintha egy kicsit aggódva nézett volna rám.

- Nagyon elgondolkoztál. Történt valami?

- Nem, ne aggódj, csak a vacsorán gondolkoztam - nem tudtam a szemébe nézni. Éreztem, hogy ha belenéznék, akkor a lelkem legaljára is látna.

- Értem. Mit szólnál ahhoz, ha Jamesszel átjönnétek egyik nap iskola után? Régen voltatok nálunk, és úgy érzem, jó lenne beszélgetni egy kicsit.

- Az tényleg jó lenne, kíváncsi vagyok mi változott nálatok, és mi az, ami ugyanolyan maradt. Viszont egyelőre lehet, hogy talán csak James menne hozzátok, ugyanis mostanában kicsit haragosak vagyunk egymással Jamesszel - próbáltam magyarázni Randolphnak, amitől persze eléggé zavarba jöttem. - És ami azt illeti, Tristannel sem túl fényes most a barátságunk.

- Talán pont ezért lenne szükség arra, hogy mind a hárman ott legyetek. Persze nem szeretnék erőltetni semmit, de arra kérnélek gondold át - úgy láttam, az aggodalom még mindig nem tűnt el a tekintetéből.

- Valami gond van Randolph? Kicsit zaklatottnak tűnsz.

- Semmi olyan, amit ne tudhatnál, de olyan, amit itt nem mondhatok el - magyarázta Randolph.

- Értem. Ne haragudj Randolph, de most mennem kell. Tudod, a vacsora elkészítése rám vár - mosolyogtam rá, amit viszonzott is.

- Persze, semmi gond. Nekem is van még dolgom, de kérlek, azért gondold át, és beszélj a bátyáddal is mindenképp - olyan szúrós szemmel nézett rám, hogy kénytelen voltam bólintani és komolyan is gondolni. Bár még nem tudtam, hogyan és miként beszélhetnék Jamesszel nyugodtan. - Most pedig menj, siess haza.

Amint megfordult, és a következő sorban eltűnt, frusztrált lettem, és úgy éreztem, hogy valaki néz engem. Hirtelen egy vörös szempár tűnt fel előttem, de abban a pillanatban el is tűnt. Körbe néztem, és csak egy férfi állt a közelemben, de tudtam, hogy van még ott valaki. Valaki, aki engem nézett, miközben pár fűszert bedobtam a kosárba a polcról. Valaki, aki üldöz engem... Valaki, aki meg akar ölni...

Nem tudom, hogy meddig állhattam ott egyhelyben a fűszerek előtt, de amint észbe kaptam, fogtam a kosaramat, és elindultam a pénztár felé. Szerencsére éppen hogy volt annyi pénzem, hogy kifizethettem mindent. Az érzésem viszont egészen addig nem múlt el, amíg be nem szálltam az autóba, és ki nem értem a városból. Amint elértem az erdőt, már csak az óvó szempárokat láttam a szemem sarkából. Mire hazaértem, a szívverésem is lelassult, de aztán megint ideges lettem. Ki kellett valamit találnom, hogy beszélgethessünk Jamesszel.

Nem tudtam, hogyan vélekedik Loganről, amit talán este se fogok megtudni. Igyekeztem a konyhában minél jobban elfoglalni magam, és addig próbáltam vacakolni mindennel, ameddig csak lehetett. Le kellett higgadnom, hogy nyugodtan gondolhassam át a dolgokat.

Az álmok valóra válnak: 6. fejezet

6. fejezet: Az újonc
ÉJJEL MEGINT RÉMÁLMOM VOLT, és ugyanúgy felsikoltottam. Nem tudom, mitől lehetett, de James nem jött be. Az is lehet, hogy nem sikítottam akkorát, mint hittem. De az is eszembe jutott, hogy esetleg annyira mérges rám, hogy nem akart bejönni. Ezt olyan gyorsan kivertem a fejemből, amilyen gyorsan csak lehetett. Nem akartam, hogy a reggelem máris rosszul kezdődjön.

Azt se tudom, hogy jutottam el az iskoláig. Automatikusan csináltam reggel mindent. Még arra sem emlékszem, hogy elköszöntem-e egyáltalán a szüleimtől. James pedig Stellával ment. Most nem lehetek éppen a szíve csücske... Aggódtam is, hogy esetleg jelenetet fog rendezni, ha Greg a közelembe jön a szeme láttára.

A mélázásból kizökkentett a látvány, hogy az iskola parkolójában csupán egyetlen hely maradt, ahol régen nem parkoltam már. Tristan kocsija ott állt persze, mint mostanában mindig korábban. Ha találkozunk, már csak fájdalmasan néz rám, mérgesen nem. Megint aggódni kezdtem, hogy mi lesz, ha újra látom. Sokszor eszembe jutott, hogy esetleg bocsánatot kérek tőle még akkor is, ha úgy gondoltam, hogy nincs igaza. Már kezdett hiányozni a társasága, és a fiúk bohóckodása. Ha nem jöttek suliba, akkor megint elfogott az aggodalom, hogy vajon mi lehet velük. De nem mertem még odamenni sem hozzájuk.

Észhez tértem amilyen gyorsan csak tudtam, és elindultam az épület felé. Mihamarabb meg akartam találni Becky-éket, hogy eltereljék a figyelmemet, de hirtelen Greget láttam szembe jönni. Egyenesen rám nézett, és tudtam, hogy hozzám jön. De most reggel nem akartam vele beszélni. Egyre jobban fárasztott, és nagyon csalódott lettem, hogy nem jöttek össze Casszel a hétvégén. Egy problémával kevesebb lenne.

A szemem sarkából megláttam Jamest és Trist a fiúkkal. Mindannyian árgus szemekkel figyelték Greget és engem is. James dühösen fürkészte Greg minden egyes mozdulatát, mintha másodpercek alatt szét tudná tépni. Tristan engem nézett, és tudtam, hogy a reakcióimat figyeli. Arról azonban fogalmam sem volt, hogy mi volt az az érzés, amit a látványa váltott ki... Szomorú lettem, és nem tudtam levenni róla a tekintetemet. Csak amikor Greg odaért hozzám, és megszólalt.

- Szia Katie. Jobban vagy?

- Jó reggelt Greg. Igen, egészen jól vagyok, köszönöm - azzal tovább is mentem órára, de ezzel még nem tudtam lerázni őt.

- Egész hétvégén aggódtam érted, és rád gondoltam, hogy mi lehet veled. Nem tűnsz olyannak, mint aki tényleg jobban van. Borzasztóan sápadt vagy.

- Nyugi, csak nem aludtam valami sokat, mert sokáig tanultam - találtam ki gyorsan. - És most ha megbocsátasz, mennék órára - azzal otthagytam.

Az első órámon együtt voltunk Tristannel. Éreztem, hogy engem figyel, amitől én pedig az órára nem tudtam koncentrálni. Szerettem volna tudni, hogy mit gondol, mit érez most, miért viselkedik úgy, ahogy. De leginkább azt akartam tudni, hogy ő ki szeretne-e békülni, és hogy ugyanúgy hiányzom-e neki, mint ahogyan ő nekem.

Már csak arra figyeltem fel, hogy az egész teremben csend van, és Mr. Goon sem beszél. Tristantől olyan feszültség és idegesség áradt, hogy önkéntelenül is messzebb akartam ülni tőle. Amikor felnéztem a füzetemből, elakadt a lélegzetem. Az angyali tekintet rabul ejtett, ahogyan eddig mindig. Még levegőt is elfelejtettem venni. A szívem hevesen vert, és nem tudtam mit tegyek. Aztán meghallottam a tanár hangját.

- Ön Mr. Haskins, ha nem tévedek.

- Igen uram. Elnézést kérek, amiért elkéstem - mondta Logan olyan lágy hangon, hogy a lányok majdnem leolvadtak a székükről.

-Semmi gond. Viszont még nem tudtunk beszerezni még egy padot, szóval ülj le Mr. Dinton és Miss Hurst mellé a mai órán.

A szemem sarkából láttam, hogy Tris szeme összeszűkül, és valamiért visszatartja a levegőt. Az én szívem viszont egyre hevesebben vert, amikor láttam, hogy Logan engem nézve közeledik felénk lassú léptekkel, hihetetlen méltósággal és magabiztossággal, mit sem törődve a mellettem ülővel. Az egyetlen szabad széket, ami a sarokba volt rakva, egyenesen odatette mellém. Eléggé intim közelségbe, amitől a lélegzetem is elakadt. Még csak nem is mertem ránézni attól félve, hogy én is leesek a székről ámulatomban.

Tristan azonban szabályosan elkezdett halkan morogni mellettem. Annyira megijedtem tőle, hogy azt hittem, helyben elkezd vicsorogni Loganre. Szinte már a bőrömön éreztem a gyűlöletét, ami nem tudtam, hogy honnan, milyen okból fakad Tristan lelkében. Úgy döntöttem, hogy óra után odamegyek hozzá, megkérdezem mégis mi baja van Logannel, aztán megpróbálok vele kibékülni. Gyorsan írtam is egy rövid kis levelet Trisnek, mert tartottam attól, hogy azonnal kiviharzik, ha vége az órának.

Szeretnék veled beszélni óra után. Várj meg. Kérlek...

Amikor odacsúsztattam neki, láttam rajta, hogy meglepődik, aztán egy kis rándulással a szája szegletében megnyugodott egy kicsit. Nem nézett rám, de tudtam, hogy örül annak, hogy írtam neki. Örültem ezeknek a jeleknek, mert ezek tükrözték azt, hogy hiányoztam neki. De hirtelen megint elkomorult az arca, amikor a padra nézett a kezem felé. Aztán megláttam, hogy mitől lett megint mérges.

Logan egy kis cetlit rakott az orrom elé. Meglátva a szép gyöngybetűit, elszégyelltem magam, mert az ő betűihez képest az enyémek macskakaparásnak tűntek.

Örülök, hogy látlak. Szünetben szívesen beszélgetnék veled.

Valamiért furcsa érzésem lett, aztán ránéztem Loganre, és teljesen elakadt a lélegzetem. Elfelejtettem levegőt venni, és kicsit meg is szédültem ettől. Remegő kezekkel tudtam csak válaszolni neki.

Én is örülök, hogy látlak. Szívesen beszélgetnék én is veled bármikor, de ebben a szünetben még el kell intéznem valamit.

Láttam, hogy mikor hagyta abba az olvasást, és abban a pillanatban kicsengettek. Tristan azonnal felpattant a székéről, és kiviharzott, és ettől elszomorodtam. De aztán újra mosoly ült ki az arcomon, amikor megláttam, hogy a terem mellett a falnak támaszkodva ugyanolyan magabiztossággal, egyben szerénységgel vár rám. Amikor egyenesen a szemembe nézett, hirtelen összezavarodtam, és nem tudtam, hogy mit is éreztem pontosan.

Mindent értettünk egymás tekintetéből és elindultunk az udvar felé. Esős idő volt, úgyhogy senki nem volt odakint. Nem mentünk messzire, mert nem volt sok időnk a következő óráig. Kicsit lemaradtam Tris mögött, mivel jóval rövidebbek voltak a lábaim, és kisebbeket tudtam lépni. Lenyűgözött Tristan magabiztos lépkedése, a sártól függetlenül való kecses mozgása. Mikor végre megállt, láttam, ahogy engem figyel feszülő testtel, mint aki bármelyik percben el tudna kapni, ha elcsúsznék.

- Miről szeretnél velem beszélni? - kérdezte egyszer csak.

- Csak arról, hogy szeretném, ha ezt az egészet nem folytatnánk tovább... - kezdtem bele kicsit zavartan, mire Tris szeme megrökönyödésről árulkodott, így gyorsan magyarázni kezdtem. - Ezt, hogy nem szólunk egymáshoz. Szeretném, ha mindent rosszat elfelejtenénk, ami eddig történt. Nem szeretnék rosszban lenni veled.

- Nem, te csupán azt a szörnyeteget akarod - mintha hasba rúgtak volna. Azt hittem könnyebben fog menni.

- Dehogy is, csak meg szeretném ismerni. Nem hiszem, hogy ez akkora nagy gond lenne. És nem értem, hogy miért kellene választanom közted és közte.

- Ez olyan, hogy például nem választhatod egyszerre a pillangót és a kígyót. Nem állhatsz egyszerre egy rendőr és egy gyilkos mellett - sziszegte a fogai közt.

- Micsoda? Gyilkos? Miről beszélsz?

- Arról, hogy ez az undorító, mocskos féreg egy gyilkos. De már így is sokat mondtam... - lehajtott fejjel, de feldúltan ment el mellettem.

A megrökönyödéstől sem megszólalni, sem mozdulni nem tudtam. A szívem hevesen vert, mintha mindjárt infarktust kapnék. Az eszem azt sem tudtam merre jár, egyáltalán megvan-e még. Hogy Logan gyilkos lenne? Az lehetetlen, hiszen akkor nem mentett volna meg. Vajon miről beszélt pontosan? Mire gondolhatott? Képtelen vagyok hinni a szavainak.

Hiszen Tris féltékeny, kizárt dolog, hogy komolyan mondta volna. Igen, biztosan csak erről van szó, hogy féltékeny. De akkor is, egy ilyennel megvádolni valakit, az nagyon meggondolatlan. Nagyon fájt, hogy nem akar újra szóba állni velem. Valószínűleg az is rátett egy lapáttal, hogy Logan megjelent. Úgy döntöttem, minden féleképpen utánajárok a dolgoknak.

- Szia Katie! Jössz órára? - egyszer csak előttem állt Greg. Észre se vettem, hogy mikor indultam be az épületbe, és hogy Greg mikor jött oda hozzám.






- Szia Greg. Igen, persze. Kicsit elbambultam, mikor csengetnek?






- Most csengettek, pont azért kérdeztem. Akkor gyere, menjünk.






A matek sose ment jól. Mindig igyekeztem, sokat gyakoroltam. Most még az odafigyelés is nehezen ment, egy idő után pedig feladtam a próbálkozást. Úgy éreztem, hogy ennyi megválaszolatlan kérdésem, talán még soha nem volt az életemben. Bár tudatosan nem, de a lelkem mélyén elhatároztam, hogy minden féleképpen megtalálom a válaszokat ezekre a kérdésekre. Kezdve az egyelőre könnyűnek tűnövel.

Meg kellett tudnom, hogy került ide Logan, és hogy mit keres itt. Eddig csak kerülgetett. Amikor a városban mentett meg, akkor olyan gyorsan eltűnt, mintha csupán a levegőnek egy része lett volna. Az erdőben pedig alig várta, hogy eltávolodhasson tőlem, ezt jól láttam rajta. Most meg hirtelen feltűnt az iskolában, mint új diák. Ráadásul furcsán barátságos volt velem. Azt írta, hogy örül annak, hogy láthat engem. Nem értettem az egészet.

Alig vártam hogy, végre kicsengessenek az óráról. Már számoltam a másodperceket. Úgy éreztem azonnal beszélnem kell Jamesszel. Ő volt az egyetlen, akivel bármikor bármit megbeszélhetek. Azonnal kipattantam a padból amint meghallottam a csengőt. Más számára olyan lehettem, mint egy ágyúgolyó. Első dolgom volt elindulni és megkeresni Jamest. Meg is találtam a barátai társaságában miközben átkarolta Stellát.






- Sziasztok - köszöntem mindenkinek, és James kivételével mindenki rám nézett. - James, beszélhetnénk? Fontos lenne.






- Amint látod épp a barátaimmal beszélgetek - mondta hűvösen, rezzenéstelen arccal. Még a szeme sarkából sem pillantott rám.






- Kérlek James. Tényleg nagyon fontos.






- Katie, beszélhetnék veled? - hallottam meg Greg hangját a hátam mögött.






- Ne haragudj Greg, de most a bátyámmal akarok beszélni - mondtam neki keményen, mire kicsit elbizonytalanodott.






- Csak pár percet kérek - próbálkozott tovább Greg.






- Persze Katie, menj csak. Majd otthon beszélünk - meglepett, hogy James ilyen gúnyosan beszélt velem. Komolyan mérges lehet rám, mert nem emlékszem, hogy valaha is ilyen hangot használt volna velem szemben.






- Köszi James, majd meghálálom - biccentett oda Greg.
- Képzelem... - mormolta James az orra alatt. Ezek szerint Gregre mérges valamiért és nem rám?







- Gyorsan bökd ki, hogy mit akarsz Greg, nem vagyok valami jó hangulatomban - mondtam neki, amikor kicsit távolabb kerültünk a bátyámtól és a barátaitól.






- Ne haragudj Katie, csak nem bírtam tovább. Először is meg szeretném köszönni, hogy elhívtál arra a kis sétára - kezdett bele, engem pedig megint a hideg kezdett rázni az emlékre. - Igaz, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztem, de mégis köszönöm. Arra gondoltam igazából, hogy lenne-e kedved velem eljönni valahova egyik nap?






Belepirult, ahogy mondta, nekem pedig megint kellemetlen érzésem támadt. Nem azért hívtam el, hogy aztán az erdei kaland után engem akarjon randira hívni. Egyre kevesebb ötletem támadt hogyan rázhatnám le, és hogyan adhatnám a tudtára, hogy engem egy cseppet sem érdekel.






- Nézd Greg, sajnálom, de engem nem érdekelsz. Nem engem kellene randira hívnod.






- Hiába tagadod, tudom, hogy kedvelsz. Legalább egy esélyt adj, hogy bizonyítsam, megérdemlem a bizalmadat, és téged is. Különben is, addig úgysem hagylak békén, amíg legalább egy randira el nem jössz velem - kacsintott rám. Kicsit megijedtem, hogy tényleg nem fogom tudni lerázni, ha nem megyek el vele, így még át sem gondoltam a válaszomat, de már kiböktem.






- Rendben Greg, de csak egy alkalom.






- Köszönöm Katie! - vigyorgott, mint a tejbetök, meglepetésemre még puszit is nyomott az arcomra, mielőtt még észrevehettem volna miben sántikál.

Amikor elment láttam, hogy James felénk nézett, a tekintetéből megvetés sugárzott. Mintha egy kőszikla esett volna a szívemre, amikor megláttam, hogy mellette áll Tristan, aki szintén engem nézett és a távolodó Greget. Az ő szemében rosszabbat láttam. Gyűlöletet, ami valószínűleg a féltékenységéből áradt. Nem tudtam, hogy miért ilyen féltékeny. Hiszen csak barátok voltunk, nem több.






Fájt így látnom mindkettejüket, így elindultam az utolsó órámra. Próbáltam kiverni őket a fejemből, főleg azt, ahogyan néztek. Igyekeztem másra gondolni, például arra, hogyan próbáljam meg lerázni Greget a randin, vagy azután. Gondolkoztam Loganről is. Nem tudtam hogyan kezdhetnék neki a nyomozásnak így, hogy Jamesszel semmit nem tudtam beszélni.

- Min merengsz?

Az ijedtségtől majdnem felsikoltottam. Észre sem vettem, hogy Becky jön mellettem, azt sem tudom, hogy mikor csatlakozott hozzám.
- Jajj, Becky, a frászt hoztad rám - nevettem fel.

- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. Figyelj, mi van Jamesszel meg veled? Egész nap egymáshoz sem szóltatok, az előbb pedig úgy viselkedett veled, mintha levegő lennél. Valami baj van? - kérdezte őszinte aggodalommal, ami elég jól esett. Becky volt itt az egyetlen barátnőm.

- Nem, csak most kicsit rossz hangulatában van. Ne is törődj vele, majd megbékél - mosolyogtam Becky-re olyan magabiztosan, amennyire csak tudtam. Nem akartam, hogy tudja mi aggaszthatja a bátyámat.

- Azt is látom, hogy Tristannel sem vagytok még mindig beszélőviszonyban. Eléggé magad alatt vagy tőle.

- Azért annyira nem... Persze fáj, hogy nem beszélgetünk, de azért depresszióba még nem fogok esni tőle.

- Hát pedig már kezdett úgy tűnni. Gyakran olyan vagy, mint egy zombi. Remélem minden rendeződni fog, mert rossz így látni téged. És ugye tudod, hogy ha bármikor szükséged van egy vállra, hozzám bármikor fordulhatsz.

- Igen, persze, hogy tudom. Köszönöm Becky - meghatott Becky törődése. Nem véletlenül volt már az első napon is szimpatikus. Azóta is törődik velem.

- Na de most már elég legyen a nyomott hangulatból - karolta át a vállamat egy hatalmas mosoly kíséretében, majd úgy tett, mintha gondolkozna. - Hihetetlen, hogy még csak most kezdődött el a hét. Máris várom a hétvégét. Matt azt mondta, hogy elvisz egy különleges helyre. Pénteken leszünk egy évesek. Alig várom - mondta elpirulva.

- Örülök, hogy ilyen jól megvagytok, összeilletek - mosolyogtam vissza rá.

Tényleg örültem nekik, és talán egy kicsit irigyeltem is őket. Jó lehetett Becky-nek, hogy volt mellette egy társ, akinek bármikor bármit elmondhatott. Persze nekem is ott volt James, neki elmondhattam minden bajom, örömöm, gondolatom... Legalábbis tegnap estig. Aggasztott, hogy mennyire lehet mérges. Tudtam, hogy nem kedveli Greget, de azt nem hittem volna, hogy ennyire gyűlöli és megveti.

- Figyelj Katie, tudom, hogy ez a dupla spanyol az utolsó órád, de utána nem tartanál velünk ebédre? Igaz, hogy Greg is ott lesz, és tudom, hogy milyen ellenszenves neked, mégis megtennéd? - kérdezte Becky aranyos könyörgő szemekkel, amiknek nem tudtam ellenállni és amik megnevettettek.

- Persze Becky, neked bármit.

Karöltve mentünk tovább a folyosón a tanteremig, ahol spanyolóra várt ránk. Még jobb kedvre is derített, mert bár nehéz volt megtanulnom, de nagyon izgalmasnak és élvezetesnek találtam ezt a nyelvet. Nagyon egzotikus a számomra. Kicsit meg is nyugtatott, annak ellenére, hogy az órára pillantva egyre idegesebb lettem. Mindenki ott lesz az ebédlőben. Greg, James, Tristan, talán még Logan is...

Úgy döntöttem igyekszem Becky és a lányok közelében maradni mindenféleképpen és nem törődni a körülöttünk lévőkkel. Valamiért úgy éreztem, hogy köztük egyfajta biztonságban lennék. Mintha mellettük láthatatlanná válhatnék. Tudtam, hogy Jamesnek, Trisnek és a fiúknak van még órájuk, tehát biztosan ott lesznek a menzán. Kicsit féltem, hogy újra kritikus és sokatmondó tekintetet vetnek rám. Leginkább attól tartottam, hogy egyikük odajön és beszélni akar velem. Kevés volt ugyan ennek az esélye, mégis megfordult a fejemben.

Ráadásul ahogy közeledett az óra vége, az ebéd ideje, úgy egyre jobban hatalmába kerített egy különös érzés, hogy valami nagy dolog fog történni. Nem igazán tetszett a tudat, hogy általában beválnak a megérzéseim, és nagyon nem akartam, hogy még valami történjen, még akkor sem, ha valami jó. Inkább lemondok a jó dolgokról, minthogy megkockáztassam a rosszakat. Éppen ezért átfutott az agyamon, hogy esetleg kihagyom az ebédet a suliban, és otthon pótolom be, de ha valamit megtanultam még kiskoromban, akkor az az, hogy hiába is próbálunk menekülni valami elől, úgyis megtalál minket és talán rosszabb lesz a következmény, mint eredetileg lett volna.

Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy vége lett az órának. Egy dupla spanyolnak... Szinte hihetetlen, de mégis igaz. Becky már ott állt az orrom előtt és kíváncsian nézett rám, mint aki már percek óta várakozna. Az ajtóban megpillantottam a lányokat és Greg is ott pislogott mögöttük. Mindenki rám várt. Mosolyogva összekapkodtam a holmimat, és elindultunk együtt a menzára. A lányok társaságának örültem, igyekeztem közöttük maradni, hogy Greg ne tudjon megszólítani. A lányok közben elkezdtek fecsegni mindenféléről. Fél füllel hallottam, hogy valami közelgő házi buliról csevegnek, és azon gondolkoznak, hogy elhívják-e Trist, Dylant, Tony-t, Timothy-t és Simont. Úgy tűnik egyértelműnek látták, vagy legalábbis helyettem is eldöntötték, hogy nekem is mennem kell.

Nem törődtem vele, gondoltam hadd tervezgessenek csak. Amikor beértünk a menzára, sorba álttunk, és mindenki megvette magának amit enni akart. Nekem viszont még mindig nem múlt el a rossz érzésem, mi több, a gyomor görcs is megerősítette, hogy itt valami lesz. Úgy éreztem egy falatot sem bírok lenyelni, és ezért inkább csak egy üveg vizet vettem, mire Greg azonnal aggódva jött oda hozzám.

- Miért nem eszel? Rosszul vagy? - láttam a rosszallást is az aggódás mögött.

- Nem, csak egyszerűen nem vagyok éhes. Ennyi - igyekeztem egykedvű lenni, de közben akaratlanul is a bátyámat és a fiúkat kezdte el keresni a tekintetem.

Amikor leültünk a szokásos helyünkre, hirtelen mintha felgyorsultak volna a történések. Greg mellém ült épp amikor megtaláltam a keresett embereket. Szomorúan néztek rám, mint akik csalódtak, és ettől összeszorult a szívem, de közben lekicsinylő tekintettel néztek a mellettem ülőre, ami azért kicsit vigasztalt is. Időközben csillogó szemekkel futott oda hozzánk Ashley és Nataline, az ikrek, akik mindig mindenről tudnak, és mindig mindenbe beleütik az orrukat. Erről azonnal tudtuk, hogy valami új hírt akarnak közölni velünk, és nyilván alig várják a reakciónkat.

- Sziasztok! Hallottátok, hogy mi történt? - kérdezték szinte egyszerre.

- Nem, de ti úgyis azonnal elmondjátok - mondta Becky egy kis gúnnyal a hangjában, de ezzel az ikrek mit sem törődtek.

- Új fiúk jöttek a suliba. Testvérek, négyen vannak és szívdöglesztően néznek ki - hát persze, ha pasi van a dologban, ez a két fruska teljesen bepörög. - Ugyanakkor elég félelmetesek is, és ahhoz képest, hogy testvérek, egyáltalán nem hasonlítanak egymásra.

A többieket nagyon nem izgatták, ha újak jöttek a suliba. Nem igazán tanusítottak nagy érdeklődést egészen addig, amíg...

- Hé, Katie! Ott van az a srác az erdőből - szólt oda nekem Cas félvállról, de közben majd kigúvadt a szeme kíváncsiságtól, hogy Greg és én mit reagálunk erre. - Hogy is hívják? Azt hiszem Logan. Pont téged bámul.

Elnéztem arra, amerre Cas mutatott, és a szívem majd kiugrott a helyéről.